Labdarúgás

2022.01.20. 20:54

A makláriak kivívták maguknak a tiszteletet

A létszámgondok mellett betegségek is sújtják a makláriakat. A megyei I. osztály 9. helyén álló gárda edzője is ágynak esett, de már kezd kilábalni a kórból.

Bódi Csaba

Szabó András gondolatai előremutatóak.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Lénárt Márton

– A napokban gyengélkedtem, ám szerencsére már a gyógyulás útjára léptem – mondta a heol.hu-nak Szabó András. – A nagyobb gondot inkább az jelenti, hogy a játékosok közül is többen kiestek ilyen-olyan oknál fogva. Molnár Tamás leállt, Kovács Bálint betegeskedik, Szilágyi Bálint műtétre vár, Hegedűs Norbert a Lőrinci VSC felé tart, három ifistánk pedig – akik korábban már lehetőséget kaptak a felnőtteknél – nem akar a felnőtteknél szerepelni. Mindenképp szükség lesz érkezőkre, mert a létszámgondokat orvosolnunk kell. Szeretnénk, ha hozzánk igazolna Seres Bence (Felsőtárkány) és Szklenár Norbert (Marshall-ASE), ám az ügyükben még nem született megállapodás.

Szabó András alias Zsuzsi távollétében közvetlen segítője, Kasza Zsolt pályaedző vezényli a foglalkozásokat. A Téli-kupa műfüves torna első fordulóját sikerrel vették a makláriak, az Eger SE U19-es csapatát 4–1-re győzték le Nagy Bencéék. Ősszel sem panaszkodhattak a klubnál, mert a gárda talán jobban is szerepelt a vártnál (14 meccsen 19 pontot szerzett), noha nyáron kilenc távozót kellett pótolni.

– Sok fiatal érkezett a szezon előtt, időbe telt megtalálni a legjobb összeállítást és idény közben volt egy kis „tűz” is az öltözőben – folytatta a tréner. – Szerencsére összerázódtunk és mindenki beállt a sorba, a törés után pedig azért voltunk képesek kiegyenesedni, mert jó volt a csapategység. Tavasszal szeretnénk megtartani ezt a helyezést, ami már csak azért sem lesz könnyű, mert már komolyabban vesznek bennünket az ellenfelek. Sikerült kivívni magunknak, hogy jobban figyeljenek rá, és ez érdem, ugyanakkor nagyobb felelősséggel jár.

A makláriak Téli-kupa mérkőzései

A CSOPORT (Eger, Felsővárosi Spt.).

1. forduló: Eger SE U19–Maklár 1–4

2. forduló. Január 23., vasárnap, 13.00: Maklár–Borsodnádasd.

3. forduló. Január 30., vasárnap, 13.00: Bélkő SE-Bélapát–Maklár.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában