Kosárlabda

2022.01.20. 20:01

Akadémiai szinten fejleszti az erőt az egri tréner a Honvédnál

Papp Tamás bátran mondhatná tanítványainak, hogy ez erő legyen veletek. A 41 éves egri szakember azonban nemcsak szavakkal bátorít, hanem példát mutatva képez, fejleszt és elősegíti a teljesítményfokozást. Teszi mindezt a a Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia erőnléti edzőjeként.

Bódi Csaba

Papp Tamás egyik fontos feladatának a teljesítmény fokozása számít Forrás: honvédfc.hu

– Megtalálta a feladat? Hogyan került a Honvédhoz?

– Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem kosárlabda szakedzői szemeszterei alatt sikerült olyan személyes kapcsolatokat kialakítanom hallgató társaimmal, amelynek köszönhetően kaptam egy értesülést, miszerint erőnléti edzőt keres a BHSE akadémia. Ez azonnal felkeltette az érdeklődésem. Aztán interjú interjút követett és augusztusban munkába állhattam – válaszolta Papp Tamás.

 

– Így aztán visszatérhetett „alapsportágához”, a kosárlabdához...

– Eger egyik legrégebben működő funkcionális edzőtermében 2016 óta tevékenykedtem, ahol a hétköznapok hőseivel dolgoztam együtt. A 10 éves kisiskolástól egészen a 67 esztendős orvosig szinte minden korosztály tagjaival volt szerencsém foglalkozni. Sokat tanultam és lassan hivatássá vált az edzősködés. Közben Szivós Gábor kollégámmal karöltve lehetőségem nyílt az EKE-Eger KOK NB I/B-s kosárlabda-csapatának az erőnlétéért felelni. Ez eredményezte a szakmában a szélesebb látókörű gondolkodást.

 

– Az elmúlt fél év alátámasztotta tavaly nyári döntésének helyességét?

– A Honvédnál rengeteget tanulok, tapasztalhatok, ugyanis nap mint nap, egytől egyig kiváló szakemberekkel vagyok körülvéve, amiért nagyon hálás vagyok.

 

– Ez a munka teljes embert kíván, nyilván most már Budapesten éli a mindennapjait. Így van ez?

– Igen, de sokat ingázom, mert a szeretteim Egerben élnek.

 

– Noha a kosaras múltja erős, úgy került vissza a sportág vérkeringésébe, hogy előzőleg más területen (vendéglátás) dolgozott. Éles volt a váltás?

– A vendéglátás az életem része. Nagyon sokat formált, ugyanúgy, mint a sport. Rengetegen a sportolás által jutnak el külföldre és járják be a világot, jómagam a vendéglátásnak köszönhetően tettem ugyanezt. Ha kimaradt volna a vendéglátás, biztosan nem lennék az, aki most vagyok. Természetesen a két szakma különbözik, de egy fontos tényezőt tekintve ugyanaz: emberekkel kell foglalkozni mindkét hivatás esetében.

 

– A Honvéd akadémiáján kik tartoznak önhöz, mennyire összetett a munkája?

– Több korosztállyal foglalkozok egyszerre. Eredetileg az U12-es és az U15-ös gárda erőnléti képzéséért feleltem, majd a szezon elején a felnőtt csapat is képbe került, így egyszerre több fronton kell helytállni. Az akadémiai korosztályok tekintetében a taktikai és technikai elemeken kívül elsőbbséget élvez a játékosok fizikai képzése. Kiemelt akadémiaként minden lehetőség biztosított, hogy a lehető legmagasabb szintű minőségű munkát végezzük a fiatalokkal.

 

– A gyermek bajnokságban szereplő 12 év alattiaknál mire helyezik a hangsúlyt?

– Elsősorban a természetes mozgások alapjait sajátítják el a fiatalok és a szenzitív kornak megfelelő képességek fejlesztését kapják meg tőlünk. Esetükben fontos, hogy megszeressék a sportágat, és a mindennapos testmozgás az életük részévé váljon.

 

– A 15 éveseket illetően mi kerül a középpontba?

– A kadet bajnokságban érdekelt fiatalok szeptemberben a főtáblás selejtezők nem éppen könnyű sorsolását túlélték, és kiemelkedő játékkal az egy évvel idősebbek közé verekedték be magukat. Ott az ország legjobb tizenhat csapata között meccselnek egész szezonban. A srácok fejlődését illetően ez nagy dolognak tekinthető.

Stefán Dávid 11 év múltán köszönt el a klubtól Forrás honvédfc.hu 

 

– Mi a helyzet az akadémiai korosztályoknál?

– Náluk negyedévente végzünk fizikai méréseket és pályateszteket, amelyek segítségével a játékosok fejlődését tudjuk monitorozni. Külön foglalkozunk a kiemelt kosarasokkal, saját program tervezésével fejlesztjük a leginkább fontosnak vélt képességeket.

 

– És akkor következzenek csúcsot jelentő felnőttek, esetükben aligha lehet más cél, mint az A-csoportba jutás.

– Ez így van, ám nincs könnyű helyzetünk. Minden pontért meg kell küzdenünk, miután listavezetőként mindenki ellenünk akarja a legjobb formáját nyújtani. Ez idáig sérülések tizedelték a gárda életét és még egy bajnokira sem tudtunk teljes kerettel kiállni. Azonban – bízva a formaidőzítésben, a játékosok és a szakmai stáb alázatos munkájában, a fiatalok csapatba való építésében – a playoffra remélhetően sikerül majd a legjobb formában kiállni a vetélytársak ellen. Velük foglalkozva az én feladatom a teljesítményfokozás és a sérülések kockázatának minimalizálása.

 

– Mennyi időre kötelezte el magát, hosszú távra szól a megállapodás?

– A megállapodás egy évre szól, a továbbiakat meglátjuk… Egy azonban biztos, remekül érzem magam, és élvezem, amivel foglalkozok.

Az egri szakember nagyot lépett előre a Honvédnál Forrás: honvédfc.hu

 

 

Papp Tamás beköszönt

 

Az 1981-ben Egerben született Papp Tamás játékosként az Egri DSE és HÉSZ-Gépszolg SE csapatában kosárlabdázott. Minősített funkcionális erő és kosárlabda szakedzői képesítéssel rendelkezik. Trénerként megszerzett tudását az egri ForFit SE és az EKE-Eger-KOK férfi együttes után a Budapest Honvéd Kosárlabda Akadémián igyekszik minél eredményesebben kamatoztatni.

 

Stefán Dávid elköszönt

 

Kétezer tizenegyben ugyancsak Egerből került a Budapesti Honvéd SE-hez Stefán Dávid. A 30 éves csapatkapitány most azonban családi okok abbahagyja kosárlabda-pályafutását. – Csodálatos 11 és fél évet töltöttem a Honvéd családon belül, rengeteg fantasztikus élménnyel és barátsággal lettem gazdagabb a csapat, illetve a kosárlabda által, amiért nagyon hálás vagyok – mondta Stefi a honved.hu-nak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában