Labdarúgás

2022.01.17. 12:12

Besenyőtelken bíznak benne, hogy megütötték a főnyereményt

Albérletben készül és játssza téli felkészülési mérkőzéseit a hullámzó ősz után kiegyensúlyozottabb tavaszi idényt remélő Besenyőtelek SC-Erőss út csapata.

B. Cs.

Nagy Endre jobb átlagot remél a tavasszal

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszar Mark

Nagy veszteség érte a besenyőieket azzal, hogy a nyári edzések elején súlyos sérülést szenvedett Baji Péter és kidőlt a sorból Nagy László. Előbbi játékos keresztszalag-szakadása után nem feküdt kés alá, így 32 évesen várhatóan befejeződik a pályafutása. A 36 esztendős Nagy Lászlót már megoperálták, de rá több hónapos kihagyás vár, így vele sem számolhatnak a megyei I. osztály 7. helyen álló együttesnél. Szerencsére az elmúlt napok pozitívumot is tartogattak a BSC-nek.

– Nagyon nagy nyeremény lehet Pataki Viktor érkezése, amennyiben friss igazolásunkat elkerülik a sérülések – mondta a heol.hu-nak a besenyőtelkiek edzője, Nagy Endre. – Az NB III-as Eger SE-től jött támadón kívül mást nem tervezünk igazolni, miközben kapusunkra, Bukta Krisztiánra családfői teendők miatt nem számíthatunk. Hálóőrként Tiszolczki László mellett Vincze Balázs áll rendelkezésünkre.

Mint arról már írtunk, Pataki Viktor bemutatkozása remekül sikerült. A 26 éves csatár a Téli-kupa műfüves torna első mérkőzésén öt gólt szerzett a Tenk ellen 15–0-ra megnyert találkozón. A Füzesabonyban rendezett összecsapáson nagyon otthonosan mozogtak Kaló Istvánék – nem véletlenül.

– Ahogy a Téli-kupa meccseinknek, úgy az edzéseinknek is az új füzesabonyi műfüves pálya a helyszíne – folytatta Nagy Endre. – Heti háromszor tréningezünk az FSC játékterén, ahol egyelőre nem történt sérülés, ám majd az idő eldönti, miként bírják a játékosok ezt a borítást. Tisztában vagyok vele, hogy akár gyorsan el is fogyhatunk... Sajnos ősszel nem úgy alakult az idény, ahogy azt szerettük volna, így tavasszal mindenkitől nagyobb összpontosításra lesz szükség. A hullámzó eredményességbe nagy győzelmek és csúnya vereséget tartoztak, ami arra is visszavezethető, hogy sok új játékost kellett beépíteni a csapatba, ezt pedig időt vesz igénybe. Bízom benne, hogy az összeszokottság kiegyensúlyozottabb teljesítményt hoz, és képesek leszünk arra, hogy jó átlagot hozzunk. Ebben fontos szerepet játszik, hogy csökkentsük a kapott gólok számát. A jelenlegi pozícióból szeretnénk fentebb kapaszkodni, ám konkrét helyezés elérésében nem gondolkodunk. Mindig csak a következő mérkőzés megnyerésére koncentrálunk, és a végelszámoláskor meglátjuk, ez mire lesz elegendő.

A besenyőiek Téli-kupa mérkőzései
G csoport (Füzesabony)
1. forduló. Besenyőtelek–Tenk 15–0
2. forduló. Január 23., vasárnap, 14.00: Hevesvezekény–Besenyőtelek
3. forduló. Január 30., vasárnap, 14.00: Besenyőtelek–MSE-Mátraballa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában