Kézilabda

2022.01.11. 15:20

Kevésből kell jól főzni az NB II-es csapatok edzőinek

A szűkös keret ellenére sem okoztak csalódást a Heves megyei csapatok. Mérleget vonva a női NB II. Északkeleti csoportjának őszi szezonjáról azonban megállapítható, a fenntarthatóság egyre nehezebb feladat elé állítja a szakembereket.

Sike Károly

A füzesabonyiak (pirosban) és a hevesiek is kevés játékossal igyekeznek nagyot alkotni

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

– A heti edzésmunkát iskolai és munkahelyi elfoglaltságok miatt nagyrészt kapus nélkül végeztük – jelentette ki a füzesabonyiak edzője, Váczi Sándor. – A mérkőzéseken azonban minimális létszámmal is jól helytálltunk, előkelő pozícióban telelhetünk.

 

A STAVMAT Füzesabonyi SC a második helyezett vásárosnaményi Vitka SE mögött csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorult a dobogó harmadik fokára.

 

– A sportszerető füzesabonyi közönség kiszolgálását továbbra is fontos feladatnak tekintettük, ettől nagyobb elvárást nem is támasztott felénk a klubvezetés – folytatta a szakember. – Sok helyen dolgoztam már edzői pályám során, mégis kevés olyan közeget tudnék említeni, ahol hasonlóan nagy becsben kezelik ezt a sportágat. A játékosok kiváló közösséget alkotnak, ügyesek, nem érdemtelenül a csoport meghatározó szereplői.

 

Nagy-György kiesése újabb érvágás

 

– A nyáron nyolc játékos távozott, s mindössze három érkezett. Az őszi idényt már csak hét mezőnyjátékossal fejeztük be. Őszintén mondom, rettegek attól, hogy kiket kapok vissza jövő héten a felkészülés kezdetére – fogalmazott a hatvaniak egyik trénere, Bárány Zsolt.

Az OKTAT60 Hatvani KSzSE hatodik helyezése ugyancsak megsüvegelendő, de a tavasz még jelentősebb kihívást tartogat az együttesnek.

 

– Répási Norbert kollégámmal új csapat kialakításába kezdtünk a nyáron, amely a szezon során több bravúrt szolgáltatott, mint csalódást – vont mérleget Bárány Zsolt. – Szezon közben a sérülések és a Covid-előírások következtében megcsappant az amúgy sem bő létszám, s egyelőre nagy kérdés, hogy a folytatásra miként tudjuk ezt orvosolni. A vállműtét előtt álló Nagy-György Hanna kiesése csak tovább fokozza a gondokat.

 

 Nehéz megmozdítani az embereket

 

– Csak a szezonnyitón állt rendelkezésre a teljes keret, a folytatásban olykor hét hiányzóval, sokszor az utánpótláskorú játékosokra is támaszkodva küzdöttünk az ősszel – vont mérleget a hevesiek edzője, Makó Nándor.

 

A Juventus Panoráma Hevesi SE lőtávolban a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelemben. Négy csapatot kell megelőzni ahhoz, hogy a gárda biztosan megőrizze helyét az NB II-ben.

 

– Tavasszal legalább nyolc-kilenc pontra még szükség lesz, hogy elkerüljük a kiesést – folytatta a tréner. – Nem vagyok elégedetlen az őszi szerepléssel, a lehetőségekhez képest helytálltunk. Sajnos egyre nehezebb megmozdítani az embereket, kihalóban az alázat, az elhivatottság és a felelősség érzet. Igyekszünk tisztességesen befejezni a szezont.

 

Az NB II-es küzdelmek februárban folytatódnak.

Innen folytatják

 1. DVSC U22 11 11 – – 379–220 22

 2. Vitka SE 11 8 1 2 345–264 17

 3. Füzesabony 11 8 1 2 344–274 17

 4. Salgótarján 11 7 1 3 362–305 15

 5. Mátészalka 11 6 1 4 329–298 13

 6. Hatvan 11 5 1 5 278–270 11

 7. Kazincbarcika 11 5 1 5 320–314 11

 8. Borsod SK 11 4 – 7 296–327 8

 9. Heves 11 4 – 7 284–315 8

10. Lóci DSE 11 3 – 8 307–362 6

11. H.böszörmény 11 1 1 9 280–406 3

12. Kállósemjén 11 – 1 10 228–397 1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában