Kézilabda

2022.01.06. 15:03

Salgótarjánból érkezik a gyöngyösiek új edzője

Bíró Balázs veszi át a nyáron távozó vezetőedző, Konkoly Csaba helyét a HE-DO B. Braun Gyöngyös NB I-es férfi csapatánál. A 38 éves szakember jelenleg az NB I/B Keleti csoportjában harmadik helyen telelő Csépe Salgótarjáni SKC játékos-edzőjeként tevékenykedik.

Sike Károly

A 38 éves Bíró Balázs játékosként 11 évet töltött a magyar élvonalban Fotó: Salgótarjáni SKC

– A nyáron új csapat építésébe kezdünk, amelyben Bíró Balázs személyében fiatal, ambíciózus szakember kezébe adjuk a stafétát – jelentette ki a klub közösségi oldalán adott videónyilatkozatában a Gyöngyösi Kézilabda Klub elnöke, Nagy Attila. – Balázs játékosként elismerésre méltó pályafutást tudhat magáénak. Régóta figyeljük a munkásságát s látjuk, hogy edzőként is remekül építkezik. Ezt a lendületet és tűzet igyekszünk közösen tovább vinni, immár gyöngyösi színekben. A jövő évi csapat kialakításában már a Bíró Balázs által képviselt szemlélet erőteljesen érződik majd.

– Nagyon megtisztelő, hogy rám esett a vezetők választása – fogalmazott a Hírlap érdeklődésére Bíró Balázs. – Fiatal magyar edző a két topcsapatot leszámítva ettől magasabb polcra nem kerülhet. A gyöngyösi munka olyan szakmai kihívást jelent, amit nehezen utasítana vissza az ember. Nagyon komoly feladat és egyben felelősség is az új szerepvállalás.

Bíró Balázs az NB I/B Keleti csoportjában bajnoki címet szerzett Kecskeméti TE csapatkapitányaként tavaly nyáron érkezett a szintén másodosztályú Csépe Salgótarjáni SKC együtteséhez, ahol már elsősorban edzőként számítottak a szolgálataira. A nógrádiakkal a bajnoki tabella harmadik helyén telel.

– A közös munka már elkezdődött, hiszen Gyöngyösön sem az edző feje felett döntenek a játékoskeretről, hanem közösen alakítjuk ki azt a garnitúrát, amely megfelelő lehet az elképzelések megvalósításához – folytatta Bíró Balázs. – Jelentős játékosmozgás várható, de rögtön hozzá is teszem, a távozók tekintetében mindenki maga döntött a saját jövőjéről. Mi azokat a lyukakat igyekszünk betölteni, ami a szezon végén keletkezik. A védelemben várható jelentősebb frissülés, miközben a játékunkban igyekszünk megtartani a modern kézilabda legfőbb elemeit.

Arra a kérdésre, hogy saját magával szemben milyen elvárásokat támasztott az új klubjánál, a szakember így válaszolt:

– Rendkívül motivált embert és edzőt kapnak – jelentette ki. – Mindig minden feladatra alaposan felkészültem, az elvégzett munkában hiszek. Igyekszem bebizonyítani, hogy a magyar edzői kar méltó tagja lehetek. Bízom benne, hogy sikerül elfogadtatni magam, a játékosaim bíznak majd bennem és hiteles szereplője leszek a gépezetnek. Mert mindenkinek a maga feladatát kell a legjobban el látni a siker érdekében. A klubvezetőkkel hosszú távú megállapodást kötöttünk, szeretnék ennek megfelelni.

 

Névjegy

Dr. Bíró Balázs Bertalan

Születési idő: 1983. szeptember 27.

Születési hely: Nyíregyháza

Posztja játékosként: irányító

Klubjai játékosként: Nyíregyházi KSE, Tiszavasvári, Kecskeméti TE, Ceglédi KKSE, Dabas KC VSE, Kecskeméti TE, Salgótarjáni SKC

Legnagyobb sikerei játékosként: Magyar Kupa Final Four-szereplés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában