Ökölvívás

2022.02.13. 14:11

A bronzérem mellé pénzjutalom is járt az egri ökölvívónak

Az elődöntő jelentette a végállomást a 66. Bocskai István nemzetközi emlékversenyen Danyi Dánielnek.

S. K.

Kevésen múlt Danyi Dániel (balról) döntős szereplése Forrás: MÖSZ

Bronzérmet szerzett a 66. Bocskai István nemzetközi emlékversenyen, s ezzel együtt 500 dollár ütötte Danyi Dániel markát, a 100 ezer dollár összdíjazású debreceni viadalon.

 

Az Egri Városi Sportiskola (EVSI) 21 éves kiválósága ezúttal már a kisváltósúlyban (63,5 kg) szerepelt, ahol az elődöntőben a tőle is fiatalabb walesi Romeo Costával nézett farkasszemet, aki szintén az U22-es Európa-bajnokságra készül.

 

A magyar versenyző a ring közepét próbálta uralni, és irányítani akart, de a walesi remekül mozgott lábon. Danyi a második menet végén egy szép támadás sorozattal elkapta a walesi tinit, és nagy iramot diktált a harmadikban is, de megosztott pontozással végül Costa jutott a döntőbe.

 

– Jó meccset vívott Dani, úgy látom, hogy kezd beérni a felnőtt mezőnybe – jelentette ki a magyar válogatott szövetségi kapitány, Bertók Róbert. – A walesi a harmadik menetben többet talált tisztán, így ő vitte el a győzelmet. Nem sok kellett volna pluszban, hogy megnyerje a mérkőzést, de elégedett vagyok Danival, mert látom rajta a fejlődést. Február 21-én kezdjük a felkészülést az U22-es Európa-bajnokságra, a magyar csapatban Danyi Dániel is helyet kap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában