KÉZILABDA

2022.04.21. 10:41

Tökölön lépne feljutást érő helyre az ESC

Amíg a mezőny többi tagja pihen, addig az Eszterházy SC együttesére újabb feladat vár.

Fenyves Balázs

Az egri Szeberényi Flóráék (19) kötelező feladat előtt

Forrás: Szántó György/Heves Megyei Hírlap

A női NB I/B felsőházi rájátszásának 10. fordulójából előrehozott mérkőzés:
SZENT ISTVÁN SE (10.)–ESZTERHÁZY SC (3.)
Tököl, péntek, 18.00. V.: Gál L., Ludvig B.

A rájátszás programjának elkészítésekor egyetlen szünetként az előttünk álló hétvégét jelölték meg, ám a házigazda Szent István SE kérésére péntekre hozták előre az utolsó fordulóra kiírt egriek elleni találkozót. A megyeszékhelyiek így megállás nélkül, zsinórban tíz mérkőzéssel fejezik be a szezont.
Nyilvánvalóan az majd csak a végelszámolásnál derül ki, hogy a sorozatterhelés vagy a pici pihenővel „fűszerezett” program lett volna a jobb, mindenesetre négy találkozóval a zárás előtt Tökölön sem hibázhat az ESC, ha az utolsó fellépésén az első osztályba jutásért kíván pályára lépni.
Miután ezen a hétvégén csak ezt az összecsapást rendezik a play-offban, egészen biztosan kijelenthető, hogy az egyetemisták esetleges pontszerzésével sikerülhetne előrelépni a második, feljutást érő helyre, ami ilyen kevéssel a bajnokság befejezés előtt, lélektanilag is sokat számítana.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában