Triatlon

2022.06.29. 20:41

Ahol az egri szenior hölgyek elindultak, ott győztek

A 36. Palóc tereptriatlon országos bajnokságon az egri szenior hölgyek sprint távon képviselték egyesületeiket.

B. Cs.

Garabás Gizella és Fodor-Fejes Adrian Adél

Forrás: Beküldött fotó

A balassagyarmati ob-n 500 méter úszással indult a verseny a Nyírjes-tóban, utána következett az új, 15 kilométeres kerékpáros pálya, ami igen technikásra sikeredett. 

– Több helyen egynyomtávos felfelé és lefelé vezető úttal, downhill pályán kialakított kanyarokkal és pumpapálya jellegű terepakadályokkal kellett szembenézni. Természetesen nem maradt el a homok sem, jónéhány helyen a kerékpár tolására kényszerültek a versenyzők. Az utolsó versenyszámban négy kilométert kellett futni a tó környéki erdőben, változatos terepen és változatos domborzati körülmények között – számolt be Fodor-Fejes Adrian Adél, aki Garabás Gizellával együtt kategóriagyőztesként végzett, ahogy másnap is mindketten nyertek. Utóbbi megméretést aquatlon jelentette, a 750 méter úszásból és 4 kilométer futásból álló viadal felkészülési állomásként szolgált a Veresegyházán rendezendő országos bajnokság előtt.

A megyeszékhelyiek eredményei

36. Palóc tereptriatlon ob

Szenior II., nők: 1. Garabás Gizella (Egri Városi Úszóklub Gyógyúszótanoda) 1:18:07 óra
Szenior IV., nők: 1. Fodor-Fejes Adrian Adél (Egri Futó és Triatlon Klub) 1:23:59

Aquatlon verseny

Szenior II., nők: 1. Garabás Gizella (Egri Városi Úszóklub Gyógyúszótanoda) 35:00 perc
Szenior IV., nők: 1. Fodor-Fejes Adrian Adél (Egri Futó és Triatlon Klub) 37:50


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában