Labdarúgás

2022.06.19. 15:57

Emerson-kupa: három érem jutott az Eger SE-nek, két medál a hatvaniaknak

Megyénkbeli klubként az Eger SE három, az FC Hatvan és a Hatvani Lokomotív SE egy-egy érmet szerzett az Emerson-kupáért kiírt 29. nemzetközi utánpótlás-tornán. Az Egri Focisuli SE négynapos rendezvényén nyolc korosztályban 112 csapat lépett pályára a Felsővárosi Sporttelepen, ahol medálgyűjtésben a gödöllőiek jeleskedtek.

Bódi Csaba

Az Eger SE érmet csapatai három érmet szereztek az Emerson-kupán, középen a tornagyőztes lányok láthatók

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

A sportszerűség magasiskoláját is bemutatták a gödöllőiek azontúl, hogy négy korosztályban első, három kategóriában pedig harmadik helyezést értek el. A 10 éves fiúknál a Sepsi OSK ellen szereztek aranyat a Pest megyeiek, akik a döntő végén egyesével köszönték meg az erdélyi szülőknek, szurkolóknak azt a hangulatot, amit teremtettek az élőfüves pálya árnyékába húzódva. A GSK képviseletében  Egerből elszármazottként Sipeki István, Horváth Krisztián és Aranyosi Gábor lehetett büszke a fiatalok eredményességére, miközben mindannyian jól tudják, a képzés, a fejlesztés a lényeg, amelyhez az ilyen jellegű rendezvényeken szerzett sikerélmény sokat képes hozzátenni.


Örömben az Eger SE 2008-as korosztályban érdekelt leányainak is volt részük, akik a piros-kék egylet színeiben egyedüliként szereztek aranyérmet az idei rendezvényen. A fináléban az ESE a Hatvani Lokomotív ellen nyert 3–0-ra.

– Több mérkőzésen is foghíjasan álltunk ki, de a szívünk vitt előre bennünket. A lányok nagyon jól játszottak, teljes mértékben elégedett vagyok velük és rettentően büszke vagyok rájuk. A döntőt az a csapat nyerte, amelyik jobban akarta a sikert – értékelt a kupagyőztes ESE edzőjeként Hegedűs Zsolt.

A vesztes fél szakvezetője, Kiss Sándor szervezett döntőbeli vetélytársról és különleges egyéni teljesítményről beszélt.

– Az egriek Jakab Zsófiára építették a játékukat, aki kimagaslott a mezőnyből. Próbáltuk kikapcsolni, de sajnos nem sikerült. Hátrányból futva az eredmény után a lehetőségeinkkel nem tudtunk élni, és ez vereséghez vezetett – összegzett a Loki trénere.

A döntőben két gólt lőtt és egy gólpasszt adott futballista méltán érdemelte ki a legjobb mezőnyjátékost megillető címet.

– Mindent beletettünk, nagyon küzdöttünk, hogy meglegyen az első hely, ami sikerült, miközben személy szerint nagyon élveztem ezt a napot – fogalmazott Jakab Zsófia.


Ugyancsak második helyen zárt és ugyancsak a lányoknál az FC Hatvan csapata. Az Ofella Zsombor irányította kék-sárgákat a 2010-es korosztályban egyedül az Astra HFC alakulata előzte meg. Ezüstérem jutott az ESE 2009-es korosztályt erősítő alakulatának is.

– Ha a torna előtt azt mondják nekünk, hogy döntőt játszunk, akkor azt abban a pillanatban aláírtuk volna. A fináléban a kassaiak jobbak voltak, megérdemelten győztek. Mi nem aranyat veszítettünk, hanem ezüstérmet nyertük – közölte az egriek edzője, Bánka Balázs.

A helyosztókon érdekelt további szűkebb hazánkbeli csapatként az Eger SE 2014-es korosztályú fiúi bronzérmet vihettek haza, a Gyöngyösi AK 2008-as leányai pedig negyedikként zártak.

És, ha már zárás, akkor a végszót a házigazda Egri Focisuli SE nevében Csuhay Szabolcs kapta, illetve adta meg.

– Örülünk, hogy a szokásos időpontban tudtuk lebonyolítani a tornát, így sokkal több csapat nevezett. Több gárda használta ki, hogy szponzoraink jóvoltából  kedvezményesen lehetett a stranfürdőbe, illetve a várba látogatni, így komplexebb programot nyújthattunk az ideérkezőknek. Annak is örülünk, hogy a határainkon túlról is jöttek klubok, a támogatóknak pedig hálásak vagyunk, hogy a 29. nemzetközi tornát is lebonyolíthattuk – mondta Csuhay Szabolcs.

A 2008-as korosztályú leányoknál az Eger SE játékosai állhattak a dobogó tetejére
Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

A dobogós sorrendje
FIÚK
2009-es korosztály
1. FC Kosice (szlovákiai)
2. Eger SE
3. Gödöllői SK „A”
4. Szolnoki Máv UFC
Különdíjak
Gólkirály: Toldi Máté (Gödöllői SK)
Legjobb kapus: Tarnóczi Noel (Eger SE)
Legjobb mezőnyjátékos: Lukas Brosztl (FC Kosice)

2010-es korosztály
1. Gödöllői SK „A”
2. OFM - Győr
3. Dunaharaszti MTK
4. FC Kosice (szlovákiai)
Különdíjak
Gólkirály: Pénzes Balázs (Gödöllői SK)
Legjobb kapus: Firgi Róbert (DMTK)
Legjobb mezőnyjátékos: Pálfi Nimród (OFM - Győr)

Horváth Krisztián gödöllői edzőként lehetett büszke a Pest megyei fiatalokra
Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

2011-es korosztály
1. Gödöllői SK „A”
2. Kecskeméti TE
3. Sepsi OSK (erdélyi)
4. Dunaharaszti MTK
Különdíjak
Gólkirály: Czibók Dávid (KTE)
Legjobb kapus: Vigheci Luca (Sepsi OSK)
Legjobb mezőnyjátékos: Pataky Csongor (Gödöllői SK)

2012-es korosztály
1. Gödöllői SK „A”
2. Sepsi OSK (erdélyi)
3. Újbuda FC
4. Puebla FC
Különdíjak
Gólkirály: Papp Ferenc (Gödöllői SK)
Legjobb kapus: Károly Dániel (Újbuda FC)
Legjobb mezőnyjátékos: Solymosi Huba (Sepsi OSK)

2013-as korosztály
1. Szent Pál Akadémia
2. BVSC-Zugló
3. Gödöllői SK „A”
4. Csepel Hungary Club 94’ SE „A”
Különdíjak
Gólkirály: Lábiscsák Noel (Gödöllői SK)
Legjobb kapus: Grimplini Kristóf (BVSC-Zugló)
Legjobb mezőnyjátékos: László Simon (Szent Pál Akadémia)

A kassaiakkal (sárga-kékben) már nem bírtak a 13 éves egrik fiatalok
Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

2014-es korosztály
1. Gödöllői SK „A”
2. SK Nyárádszereda (erdélyi)
3. Eger SE
4. Csepel Hungary Club 94’ SE „A”
Különdíjak
Gólkirály: Kovács Áron (Eger SE)
Legjobb kapus: Kökény Bálint (Gödöllői SK)
Legjobb mezőnyjátékos: Balla Róbert (SK Nyárádszereda)
További különdíjak
Várallyay Miklós-kupa, különdíj a legjobb egri játékosnak: Jónás Barna (Eger SE)
Legjobb egri kapus különdíj: Filep Zalán (Eger SE)

LEÁNYOK
2008-as korosztály:
1. Eger SE
2. Hatvani Lokomotív SE
3. Sepsiszentgyörgy
4. Gyöngyösi AK
Különdíjak
Gólkirálynő: Fülöp Boglárka (Sepsi OSK)
Legjobb kapus: Berceli Nikolett (Hatvani Lokomotív SE)
Legjobb mezőnyjátékos: Jakab Zsófia (Eger SE)

2010-es korosztály:
1. Astra HFC „B”
2. FC Hatvan
3. Gödöllői SK
4. Eger SE „Piros”
Különdíjak
Gólkirály: Cseszák Maja (FC Hatvan)
Legjobb kapus: Volák Natália (Gödöllői SK)
Legjobb mezőnyjátékos: Kincses Nadin (Astra HFC)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában