A Halmajugrai SE egykori elnökében mély sebet hagyott az alaptalan meghurcolás

– Huszonöt évet dolgoztam az utánpótlás-nevelésben és szörnyülködve tapasztaltam, amikor felépít az ember valamit és jönnek a sikerek, a szemedbe mindenki csak dicséretet és jó szót mond – kezdte Sebestyén János. – Azonban a hátad mögött azon okoskodnak, hogyan is tudnák a sikereket magukénak tudni, „minél közelebb jutni a húsosfazékhoz” és téged megbuktatni. Ilyen sajnos a mi utánpótlás- nevelésünk. Ha már nincs senki, aki irányítsa az egészet, mert kitúrták a helyéről, akkor az év elején csak összeszedik a gyerekeket, hogy el tudjanak indulni a bajnokságban, felveszik a pénzt érte, majd pár hónap múlva megszűnik a csapat, mert már nincs, aki foglalkozzon a gyerekekkel, és mindannyian szétszóródnak. Ám azon senki sem gondolkozik, miért kell összeterelni a gyerekeket és foglalkozni velük. Nem azért, hogy meglegyen a csapat, hanem hogy megmutassunk nekik egy lehetőséget, hogy egy a sport szeretetével és megfelelő erő befektetésével hová juthatnak el.

Ezért volt, amikor gyerekekkel dolgoztam, sorra vittük őket stadionokban, mérkőzésekre, hogy lássák, mivé fejlődhetnek, és ez ösztönözte őket.

Sebestyén János 12 gyerekkel kezdett dolgozni, majd pár éven belül jöttek sorra a többiek és már 60 főt számláltak. Elérték a vállalkozókat, a magánembereket és az önkormányzatot, hogy támogassák az egyletet. Nekik köszönhetően vásárolhattak mezeket, labdákat, sőt még külön pálya is a rendelkezésükre állt öltözővel együtt, így voltak képesek az utánpótlás-nevelést biztosítani. Jártak nyári táborokba, kirándulásokat szerveztek, ezzel is hozzájárulva a gyerekek fejlődéséhez.

– Sajnos azonban újra előjött a „nemzeti betegség”, vagyis az irigység – folytatta a leköszönt vezető. – Próbáltak megalázni, elmondtak mindennek, rám fogták, hogy az összes probléma okozója én vagyok. Az alaptalan meghurcolás mély sebet hagyott bennem.

Sebestyén János úgy véli, az edző személye nem mindegy, ugyanis ő veszi fel a kapcsolatot a gyermekekkel, neki kell végig vezetni őket az edzéseken, és a pályán, ő koordinálja a csapatot. 

– Sajnos ezen a téren is vannak hiányosságok az utánpótlás-nevelésben. Sokan nem azért foglalkoznak a gyerekekkel, hogy okítsák, tanítsák őket, hanem azért, mert muszáj. Tehát a gyerekek fejlődése abszolút nem lényeges, csak legyenek meg létszámban, hogy tudjanak nevezni és indulni a bajnokságban. Abba senki se gondol bele, mi lesz, ha kiöregszenek a felnőtt csapatból. Ki lesz helyettük? Az utánpótlás-edzőnek éppen ez lenne a feladata, hogy emlékeztesse a nagycsapat vezetőjét az ifjúság fejlesztésének a fontosságára, mert az ő beépítésükből lesz új, felfrissített csapat. Az sem mellékes, hogy a gyermekek tanulmányaira is figyeljenek a trénerek, mert, ha netán egy profi csapat felfigyel rájuk és elviszi a tehetséget, ott a jobb tanulmányi átlagot is elvárják, nem csak egyszerű labdás mutatványokat. Tehát mind testileg, mind szellemileg figyelni kell a fiatalokra. Nagyon sok frissen végzett edzővel találkoztam, akik megkaptak egy U7-es vagy egy U9-es csapatot és nem tudtak velük mit kezdeni.

Ennél a pontnál ismét jön a „de”. Mert, ha meg is van a megfelelő utánpótlásedző, aki figyel a gyermekek testi és szellemi egészségére, még mindig közbeszólhatnak az anyagi körülmények. Ugyanis minél nagyobb egy gyerek szüleinek anyagi szponzorálása a csapat felé, automatikusan ezek a fiatalok kerülnek a rivaldafénybe. Ilyenkor se tanulmányt, se tehetséget nem néz senki. Ez sajnos utánpótlás válogatott szinten is megfigyelhető – jelentette ki Sebestyén János, majd hozzátette: akik igazán szeretik a sportot, és igazi edzőnek vallják magukat, azok mind tudják, hogy az utánpótlás-nevelésnél kezdődik minden. 

Az alapokat, a sport szeretetét ezen a szinten kell megmutatni és megtanítani a gyerekeknek, hogy szebb és sikeresebb jövőt tudjuk alkotni a magyar futball számára.