Kézilabda

2022.08.13. 18:19

Győztes meccsekkel hangolt az SBS-Eger Szigetszentmiklóson

Mindkét felkészülési mérkőzését megnyerte az SBS-Eger férfi csapata Szigetszentmiklóson, ahol a házigazdák mellett a szlovák élvonalbeli MHK Start Nové Zámky együttesével találkoztak a megyeszékhelyiek.

S. K.

Tóth Edmond elégedetten nyugtázta csapata teljesítményét

Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

A bajnoki felkészülés negyedik hetében Szigetszentmiklósra összpontosították erőinket a megyeszékhelyiek. A Pest megyei városban két edzőmérkőzés várt a csapatra, előbb az egriekhez hasonlóan az NB I/B-s küzdelmekre készülő SZKSK majd a szlovákiai Érsekújvár csapatával mérkőztek Lezák Áronék. A siker egyik mérkőzésen sem maradt el.

– A házigazdák elleni találkozón az egyik közvetlen bajnoki riválissal szemben mérhettük fel, hogy hol tartunk – osztotta meg az egriek edzője, Tóth Edmond. – Jól teljesített a csapat, az érsekújváriak ellen már a fiatalok kaptak több játékpercet. Hasznos mérkőzéseken vagyunk túl, amit elterveztünk, azt sikerült megvalósítani. 

Az egrieknél továbbra sem bevethető a betegségből lábadozó Száva Máté. 

Az első mérkőzésen:

SZIGETSZENTMIKLÓSI KSK–SBS-EGER 28–31 (17–18)

EGER: Ágoston, Marczika (kapusok), Kepess 6, Lezák 10, Kiss G. 1, Juhász P., Schekk 1, Kurucz 2, Tóth K. 2, Kerezsi, Rozner 3, Döme 3, Gönczi, Tóvizi 3.

KIÁLLÍTÁSOK: 8, ill. 4 perc.

HÉTMÉTERESEK: 5/1, ill. 6/5.

A második mérkőzésen:

MHC START NOVÉ ZÁMKY (szlovákiai)–SBS-EGER 21–25 (11–14)

EGER: Ágoston, Marczika 1 (kapusok), Kepess 2, Lezák, Kiss G. 1, Juhász P. 3, Schekk, Kurucz 2, Tóth K. 1, Kerezsi 4, Rozner 4, Döme 2, Gönczi 2, Tóvizi 3.

KIÁLLÍTÁSOK: 8, ill. 8 perc.

HÉTMÉTERESEK: 9/8, ill. 6/4.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában