Labdarúgás

2022.08.02. 11:15

NB I-es tapasztalattal rendelkező játékossal erősített az Eger SE

Ahogy a klubvezetés részéről a múlt heti szurkolói ankéton elhangzott: az Eger SE őszi keretébe még érkezhet játékos. Az ígéretet tett követte.

B. Cs.

Petneházi Márk (jobbra) a legtöbb meccset az NB II-ben játszotta

Forrás: Dömötör Csaba/Nemzeti Sport

A július 26-án tartott összejövetelt követő napon, vagyis július 27-én az Eger SE leigazolta Petneházi Márkot. A 33 éves középpályás 49 NB I-es és 335 NB II-es mérkőzéssel a háta mögött mondott igent az egrieknek. A wikipédia szerint a Hódmezővásárhely 1988. október 4-én született játékos édesapja is labdarúgó volt, méghozzá az NB II-es szarvasi csapatban. Márk általános iskolásként Orosházán kezdett futballozni, a gimnáziumot viszont már Budapesten kezdte és a Grund 1986 FC-ben folytatta a labdarúgást. 

Két év után edzője, id. Buzsáky Ákos segítségével szerződött az angol Plymouth Argyle utánpótlás csapatába, ahol két évet töltött.

Ezután visszatért az NB II-es Orosháza FC-hez, majd 2008 januárjában a DVSC-nél, februárban az FTC-nél próbálkozott, de nem kapott szerződést. 2008 nyarán ötéves szerződést kötött a ZTE csapatával. Első gólját új csapata színeiben 2008. július 19-én szerezte az UTA Arad elleni edzőmeccsen, amelyet az ő két góljával nyertek meg. 2010 őszén kölcsönbe visszatért az Orosházára, amely 2011 telén végleg megvásárolta. 2013-ban a Mezőkövesdre igazolt, majd 2014. januárjában a másodosztályú Dunaújvárosi PASE csapatához szerződött. 2016. július 22-én a másodosztályú BFC Siófok szerződtette, 2018 novemberében a klub szerződést bontott vele. 2019. február 1-jén a harmadosztályú III. Kerületi TVE gárdájához került, a 2019–2020-as szezonban 19 alkalommal lépett pályára a harmadosztályban. 2020 nyarán az NB II-es Budaörsi SC játékosa lett, ahonnan idén távozott és kötelezte el magát az Eger SE-hez.

 

A játékos eddigi klubjai 

2007–2008: Orosháza FC 
2008–2011: Zalaegerszegi TE 
2010–2011: Orosháza FC 
2011–2012: Orosháza FC 
2012: Nyíregyháza SFC 
2013–2014: Mezőkövesd 
2014–2016: Dunaújváros PASE 
2016: FC Ajka 
2016–2018: BFC Siófok 
2019–2020: III. Kerületi TVE 
2020–2022: Budaörsi SC 
 

Címkék#igazolás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában