Díjugratás

2022.09.28. 18:31

A Hevesi SE lovasai is nyertek aranyérmet a régiós bajnokság zárórendezvényén

Az országos után régiós bajnoki döntőnek is otthont adott a szilvásváradi lovasstadion. Az elmúlt hétvégén a Platthy József Régió érmeit osztották ki az észak-keleti országrész díjugratói között, de a Hajdú és Borsod megye bajnokokat is itt avatták.

T. B.

Három napig tartott a viadal

Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

A háromnapos viadal első versenynapján a megyei bajnoki döntőket tartották meg a különböző utánpótlás-korosztályoknak és a felnőttnek, utóbbiak között a DVTK-s Bandi Zsanett győzött a nyitott versenyszámban. Szombaton a korosztályos bajnokságok régiós elődöntőit tartották meg, illetve ezen a napon derült ki, mely csapat lesz a bajnok. Az ifjúsági, kezdő és felnőtt lovasokból álló vegyes korosztályú csapatok között az aranyérmet Borsod megye 3-as számú kvartettje érdemelte ki a tizennégy alakulat közül. Ennek tagjai Fabók Adrienn, Koltai Zorka, Dudás Nóra és ifj. Szuhai Gyula voltak. 

Vasárnap az egyéni döntőket rendezték, és a kezdő lóval indulók versenyében Becsky Kinga győzött Alizzal (Debreceni LA). A kezdő lovasok közt Daru Jázmin és Bálfiú (Timpex Nyíregyháza) volt a legjobb, az amatőrök közt pedig Borzáné Sári Enikő (Debreceni LHSE). Az ifik versenyét Szabó Dorina és Cantus Clay (GSH Team) nyerte, stafétában pedig a Hevesi SE két lovasa, Szalai Vivien és Vass Fanni győzött. A 135 centiméteren rendezett felnőttdöntőben Szuhai Rodrigo és Cornet (DVTK) voltak a legjobbak. 

A Hevesi SE lovasai közül az ifik közt Szalai Vivien a hatodik helyen zárt, az amatőrök közt Dér Szintia a hetedik, a kezdő lovasok között Vass Fanni pedig harmadik helyen végzett. A kezdő lovak versenyében Szilágyi Kitti és Cornada a hetedik, Körtvélyessy Péter és Coronell Z a kilencedik helyezést érték el. 

A Lipicai Lovasközpontban október 8-án és 9-én a Szilvásvárad Masters sorozat zárásaként nemzetközi díjlovasversenyt rendeznek, amely világkupa-forduló, a nevezéseket jövő hét elejéig fogadják. A Világkupa Közép-Európai Ligájában öt versenyt rendeznek októberben, Fóton, Tallinnban, Szilvásváradon, Zakrzowban és Motesice-ben lehet kiharcolni a továbbjutást. Ez lesz a szabadtéri szezon utolsó versenye Szilvás­váradon. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában