Atlétika

2022.10.05. 20:39

Hevesi vezérlettel harmadik éve csúcson az Ikarus BSE súlylökő csapata

Egy bajnoki cím és három ezüstérem büszke birtokosaiként tértek haza a hevesiek Magyarország U16-os és U18-as csapatbajnokságáról.

B. Cs.

A hevesiek idén is a dobogó jól megszokott helyére léphettek

Forrás: Hevesi SE

Ahogy az elmúlt években, idén is Székesfehérvár adott otthont a serdülő (U16) és az ifjúsági (U18) korosztályú atléták csapatbajnokságának. Úgy tűnik, hogy az idősebbeknél „bérelt” helye van a jelentős részben hevesiek alkotta Ikarus BSE súlylökő gárdájának a dobogó legfelső fokán. A 2020-as év óta ugyanis sorozatban a harmadik évben lettek országos bajnokok ebben a versenyszámban a fővárosiak – természetesen az összetételben akadtak változások. 

Idén viszont a hevesi trió a tavalyi évhez hasonlóan részese volt a győzelemnek. Kovács Kristóf az első, Barta Zoltán a harmadik, Csintalan Dániel pedig a negyedik helyen végzett.

A kvartett tagja volt még a budapesti Szalay Botond György, aki ötödikként zárt lett. Így nem is volt kérdés, hogy melyik csapat hódítja el az aranyérmet – tájékoztatta a heol.hu-t a Hevesi SE szakosztályvezetője, Megyeri István.

A fiatalabb korosztályban Bódis Marcell és az egyébként gerelyhajító Kolláth Kornél szerepelt.

Mindketten megjavították az egyéni rekordjukat: Bódis Marcell 13,21 méteres lökéssel a 43 fős mezőnyben a hetedik, míg Kolláth Kornél szintén egyéni csúcsot jelentő 8,95 méterrel a 35. helyen végzett. A negyedik helyezett Táborszki Bálinttal és a 11. pozícióban zárt Molnár Ádámmal (mindketten budapestiek) ezüstérmet nyert az Ikarus BSE.

A lányok gerelyhajításában Kovács Janka volt érdekelt, aki ezúttal az egyéni rangsorban a 12. helyen végzett. Súlylökésben Baglyas Kíra Karina erősítette az Ikarus csapatát, aki az egyéni rangsorban a kilencedik helyet szerezte meg, összesítésben pedig a csapat ezüstérmet vihetett haza.

A hevesiek Kovács Gyula edző irányításával készülnek és versenyeznek.

A fiúknál mind a gerelyhajító, mind pedig a súlylökő csapatnak résztvevője volt Bódis Marcell és Kolláth Kornél, akik ezúttal a saját korosztályukban versenyeztek. Örömteli, hogy mindkét számban dobogóra állhattak, ugyanis másodikként fejezték be az országos bajnokságot.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában