Labdarúgás

2022.10.07. 16:08

Petőfibányán a Zagyvaszántó: extra motiváció a csapatoknak

Bármi lesz a szomszédvári derbi eredménye, a felek közösen fogyasztják el a rájuk váró babgulyást.

B. Cs.

Nagy ünneplés lenne, ha nyerne a Bányász

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

– Több mint négy év után rendezhetünk újra szomszédvári rangadót Petőfibányán – mondta a heol.hu-nak a Petőfibányai SK elnöke, egyben a község alpolgármestere, a labdarúgócsapat játékosa, Szluka Norbert. – Rögös út vezetett idáig a csapatunknak, mert mélyponton voltunk, két évet szenvedtünk a megye III.-ban, aztán tavaly magunkra találtunk és idén már újra a helyes irányt tartjuk.

A csapatoknak mindig extra motivációt ad ez a rangadó, mert barátok is játszanak majd ellenfélként, és több játékos megfordult már a másik csapatban is. 

A megyei II. osztály 8. fordulóját mindkét csapat jó sorozattal várja. A 13 ponttal 5. helyen álló petőfibányaiak öt mérkőzés óta óta nem találtak legyőzőre, míg a 16 egységgel harmadik Zagyvaszántó az utóbbi három meccsét megnyerte.

– A mestereknek is különleges presztízzsel bír a találkozó, mert a 2001/2002-es idényben a jelenlegi petőfibányai tréner, Molcsán László a Zagyvaszántóval szerzett megye II.-es bajnoki címet, 2006-ban pedig az ZSE edzője, Rozmaring Péter nyerte meg a sorozatot a Bányásszal. 

Bízunk benne, hogy a régi derbikhez hasonló nagy érdeklődés kíséri majd a meccset és sok környékbeli szurkoló buzdítja a csapatokat. 

A rivalizálás természetesen csak a hármas sípszóig tart majd, utána a két csapat együtt éli meg a harmadik félidőt közösen elfogyasztandó babgulyás és némi kísérő ital mellett – fogalmazott Szluka Norbert.
 

Derbire csalogat a plakát
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában