Vízilabda

2022.12.12. 10:28

Egy-egyre áll a Fradi elleni párharc

Véget ért a női vízilabda Bajnokok ligájának egri csoportköre és az egriek lehettek vidámabbak a vasárnapi zárómeccset követően, amelyet dr. Sike József vízirögbihez hasonlított.

Tóth Balázs

Szilágyi Dorottya nyolc gólt lőtt a Fradinak

Forrás: Nemes Róbert/Heves Megyei Hírlap

A két spanyol csapat elleni vereséget követően a Tigra-ZF Eger vasárnap délben egy góllal legyőzte az FTC-Telekomot. A mérkőzésen nyolc gólt szerző Szilágyi Dorottyát kérdeztük először, milyen volt az elmúlt három nap.

- A három mérkőzésen javuló tendenciát mutattunk, felépítettük magunkat a Magyar Kupa elődöntőre, ami szintén a Fradi ellen lesz. A siker nagy önbizalmat adott a továbbiakhoz. A legnehezebb dolgunk a két spanyol csapat ellen volt, ők nem a mi szintünkön vannak, hanem eggyel feljebb. Sok válogatott játékosból állnak, gondoltuk, hogy nem lesz nagy esélyünk a győzelemre ellenük. Az első mérkőzésen kicsit meg is ijedtünk, hogy milyen játékosokkal állunk szemben. Úgy éreztem, hogy ez a Fradi elleni mérkőzés volt, amire megérkeztünk és talán ez volt a legnehezebb a végén, amikor ki-ki meccs lett belőle és egy gól döntött. Örülök, hogy építő jelleggel játszottuk, nem fordítva volt, hanem felhoztuk magunkat – beszélt a sorozatról az egriek legeredményesebb játékosa.

Arra a kérdésre, hogy meglepte-e a Mataró csoportgyőzelme, azt mondta, a spanyol kupát a Mataró nyerte, nagy részben Keszthelyi Ritának köszönhetően, ő most mindhárom meccsen olyan bravúrt mutatott, amiért nem volt kérdés, melyik csapat fog nyerni. Beszélték is az öltözőben, melyikük szerint ki nyeri a Mataró-Sabadell találkozót, mindenki azt mondta, a Mataró, mert ott játszik a magyar csapatkapitány.

- Személy szerint nagyon elfáradtam a három nap alatt, nagyon örülök, hogy hétfőre pihenőnapot kaptunk. A csapattal együtt mozogtam, az első meccs nehezebben indult, talán lehet mondani, egyre jobban éreztem magam a bőrömben a három nap alatt. Az önbizalmammal nem szokott gond lenni, azzal sem szoktam foglalkozni, ki mennyit lő, ma egy kicsit többet tudtam hozzátenni a góljaimmal, de igazából a védekezést szeretem jobban – értékelte saját szemszögből a három napot Szilágyi Dorottya. A pénteki kupameccsel kapcsolatban azt mondta, reméli, hogy a kupa elődöntő, hasonló lesz, az Eger nyer a végén egy góllal, vagy többel. A Fradi verhető csapat, ezt bebizonyították. A fővárosiak agresszívan fognak nekik állni, a mostani mérkőzés végén is elég indulatos lett a játék és reméli szép vízilabdával fognak tudni nyerni az elődöntőben.

Dr. Sike József szerint nagyon tanulságos három napot zártak.

- A torna előtt elmondtam, hogy a spanyol válogatottat nem fogjuk tudni megverni, a Matarót négy légióssal, a világsztár Keszthelyivel nem fogjuk megverni, viszont az, hogy a Ferencvárost le tudtuk győzni, az fantasztikus dolog számunkra, hiszen az első kalapból fognak sorsolni bennünket az Euro Kupában. Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy mindkét spanyol csapat benn lesz a BL final fourban. A Mataró a következő csoportmásodikat meg fogja verni, a Sabadell bármelyik gárdát legyőzheti az elsők közül. A realitást éreztük. Nem volt meglepetés a Mataró vasárnapi sikere, megnyerték a Szuperkupát, stabil a négy légiósuk, az olasz Avegno, Keszthelyi bombaformában van, Van Der Kraats most is öt gólt lőtt, a balkezes centerre Sevenichre ráépítik a pár spanyol válogatottat. Szép vízilabdát játszanak, megérdemlik, hogy csoportelsők lettek. A mi Sabadell elleni találkozónk sokkal jobb volt mint a pénteki. Az első nap tele volt a nadrágunk, nekünk olyan volt ez, mintha fociban a Real Madrid, vagy a Barcelona jött volna, kicsit féltünk, de meccsről meccsre belejöttünk, ezt is tanulni kell. Az nem működik, hogy nyolc év után fölmegyük az európai elithez és rögtönk fölső polcosok leszünk, örülünk, ha a magyar bajnokságban oda kerülünk. Ezt tanulnunk kell, de jövőre nem nyeretlen egyévesek leszünk, fölvesszük a ritmust – ígérte az egriek vezetőedzője.

Dr. Sike József szerint azért jó a Fradi elleni győzelem, mert fölpiszkálta mindkét csapat magát.

- Gerendás György nyilatkozott a bajnoki után, hogy 1-0-ra vezetnek a bokszmeccsen. Ez most egy-egyre áll, a kupa elődöntőn eldől, ez évben ki nyeri a meccset, az lesz a legfontosabb. Innen a helyezés javítható, mindegy, hogy első, vagy második kalapos valaki. A pénteki vesztes viszont hazajön bronzéremmel, és csak a következő évben javíthat. Érdekes volt a mostani összecsapás, az volt a lényeg, hogy azt a kemény stílust, amit a Fradi képvisel, fel tudjuk-e venni és tudunk-e mi is szöges kesztyűben vívni. Másképpen, vízirögbiben fölvesszük-e a versenyt velük. Ez sikerült, nem tudtak fizikailag térdre kényszeríteni bennünket. Ez nagy dolog, mert eddig úgy éreztem, fizikailag ledarálnak bennünket – értékelte a vasárnapi meccset az egriek mestere.

Gerendás György, a Ferencváros trénere szerint ez a mérkőzés egy picit beleillett abba a három felvonásos drámába, szappanoperába amit az Egerrel csinálnak.

- Volt nem olyan régen egy bajoki meccsünk, volt most ez a mérkőzés és mindketten úgy gondoljuk Sike József kollégámmal, hogy a főmeccsünk öt nap múlva lesz Pesten, ennek megfelelően jó meccs volt. Kicsi parázs volt, kicsit túlzottan kemény a vége, de ez mindig benne van a vízilabdában. Mindenképpen titkolózó volt az összecsapás és teljesen fölöslegesen. Ha az Eger mi rólunk nem tud mindent és mi nem tudunk mindent az Egerről, akkor eddig mit csináltunk? De ezzel nincs gond. Picit ők is dugdostak dolgokat, mi is, fölöslegesen. Más kávéház a két spanyol csapat, ellenük akkor lenne esélyünk, ha a mi bajnokságunk is olyan lenne, hogy lenne két csapat, ahol tulajdonképpen játszani kell a válogatottaknak, és ehhez még 3-4 külföldit tudnánk venni. Mi más utat járunk, tudnunk kell, ha eljövünk a BL-be, nem leszünk sosem mi az esélyesek, viszont szükség van rá, hogy lássuk, hogyan működik. A kupa elődöntő parázs meccs lesz – ígérte a korábban Egerben is sikereket elérő vezetőedző.

 

 

 

 

Címkék#vízilabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában