Úszás

2023.01.06. 16:01

A remek első verseny hatása, hogy jön a 2. Eger Város-kupája

Kilenc hónapja jelentős kihívást oldott meg prímán a szervezésben oroszlánrészt vállalt szülői közösség.

B. Cs.

A megyeszékhelyiek újra rangos hazai versenyen tempózhatnak

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

A tavalyi sikeres nyitányt folytatás követi az idén: március 11–12-én rendezik a 2. Eger Város-kupája országos versenyt.

– A befektetett munka minden téren sokszorosan megtérült. Az EÚK tagjai élvezték, hogy évek után újra hazai környezetben versenyezhettek. Az Egerbe érkezett csapatok pozitívan nyilatkoztak, többen hangoztatták, hogy jövőre is jönnek, csak rendezzük meg. Bízzunk benne, hogy lesz 2. Eger Város-kupája! – mondta a 2022 márciusában lebonyolított viadalt követően az Egri Úszó Klub társ-főszervező edzője, Török Zoltán.

A Bitskey Aladár Uszodában szervezett esemény egy évvel korábban 25 klub több mint 500 versenyzőjét vonultatta fel. A szervezők tájékoztatása szerint a 2023-as verseny fővédnöki tisztségét Heves vármegye közgyűlésének elnöke, dr. Juhász Attila Simon vállalta el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában