Teke

2023.01.27. 16:03

Több pálya sem nyitott ki, márciusban rajtol a bajnokság

Az egri Tősi Pál Tekecsarnok is zárva tart, mint ahogy sok más pálya az országban.

S. K.

A Tősi Pál Tekecsarnok sem nyitott ki

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

A megnövekedett energiaköltségek miatt a Magyar Tekézők Országos Szövetsége (MATESZ) a csapatok képviselőivel egyeztetve változtatott a tavaszi versenynaptáron, aminek következtében a január végi nyitány az NB-s küzdelmek esetében március elejére tolódott.
– A Szuperliga küzdelmei mindkét nem esetében február 18–19-én folytatódnak, hogy májusi világbajnokságra a válogatott fel tudjon készülni – tájékoztatott az NB I.-es Vilati Eger SE csapatvezetője, Tamasi Antal. – A közös pályahasználatból adódó esetleges átfedések miatt kezdenek később, a 16. fordulóval az NB I.-es és az NB II.-es csapatok. Mire a 12. fordulót elkezdjük, a Szuperliga már befejezi a bajnokságát. Tulajdonképpen így teljesül az alacsonyabb osztályú csapatok vágya, mert eddig hiába kértük a szövetség illetékeseit, hogy később kezdjük a bajnokság tavaszi részét, az elöljárók a nemzetközi versenynaptárra hivatkozva nem támogatták az óhajunkat.

Az NB I.-ben kilencedik helyen telelő Vilati Eger SE március 4-én Nyíregyházán kezd, míg az NB II. Keleti csoportjában nyolcadik Széchenyi SC Eger március 5-én Mezőtúron nyitva az évet.

 

 

Címkék#vilati eger

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában