Vízilabdáról, tervekről

2023.03.07. 19:54

Zalánki Gergő egri származású pólós szerint Reccóban ma is ápolják Benedek Tibor emlékét

Az egri származású Zalánki Gergő olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok fontosnak tartja, hogy a válogatott mihamarabb kvalifikáljon az olimpiára, ám a szerdán kezdődő zágrábi Világkupa-selejtezőre kisebb sérülés miatt nem utazik.

M. H.

Zalánki Gergő kisfiával, Zénóval és kedvesével, Fruzsival

Forrás: Beküldött fotó

A legutóbbi Bajnokok Ligája (BL) fordulóban Zalánki Gergő olasz klubcsapata, a Pro Recco sokak szerint meglepetés-vereséget szenvedett a Barceloneta gárdájától. A magyar játékos szerint többen úgy gondolták, hogy miután idegenben legyőzték a katalánokat, most is nyerhetnek. 

– Az előtte lévő hétvégén Olasz-kupa fordulót rendeztek, lejátszottunk három meccset, s bár készültünk erre a BL-meccsre, látszódott, hogy tompábbak, fáradtabbak voltunk, gyengén kezdtük a meccset. Emberelőnyös helyzeteinket kifejezetten rosszul játszottuk, sajnos ez most így sikerült – részletezte a pólós.

Zalánki Gergő kiemelte, hogy az eredmény igazából a lényegen nem változtat, a Bajnokok Ligáját akarják megnyerni, annak sorsa pedig úgyis az utolsó három napban dől el. A másik ágon ott egy magyar csapat is, név szerint a Ferencváros, kíváncsiak voltunk, figyelemmel kíséri-e az ő, illetve a többi magyar csapat eredményeit. 

– Mérkőzéseket nem nézek, de követem a csapatok teljesítményét, s örömmel látom, hogy az egriek is egyre jobbak mostanság – húzta alá.
Említette a fáradtságot, kérdés, hogy tud regenerálódni, feltöltődni ilyen kemény menetelést követően. Mint mondta, a csapattal egy laza, átmosó úszással vezetnek le, egyénileg pedig az étkezésre, különböző táplálékkiegészítők használatára figyel, illetve próbál minél többet aludni. Elkanyarodva a sporttól egri gyökereire terelődött a szó, mint mondta, sajnálatos módon keveset tud hazalátogatni. 

Forrás: Beküldött fotó

– Talán nyáron voltunk otthon utoljára, és most is ugyanezt tervezzük, ugyanis szeretnénk, ha kisfiammal a családom is több időt lehetne együtt – emelte ki.

Zalánki Gergő több mint két éve él Olaszországban, egy kis településen, Reccóban, s mint mondta, nagyon tetszik neki az ottani lét, és azt Egerhez hasonlította. 

– Kisváros, távol a nyüzsgéstől, mindenki kedves mindenkivel, nyugodt a légkör, sétálva eljutunk mindenhová. Ez, főleg kisgyerekkel nagyon praktikus, szeretjük – részletezte. Zalánki Gergő pályafutásában, de akár magánéletében sok párhuzamot lehet felfedezni a korábbi nagy előd, legenda életével, Benedek Tiboréval. Reccóban játszott korábban Benedek Tibor is, és szintén kint éltek a családdal, Epres Pannival. Gergő is balkezes, mint Tibor volt, neki is modell a felesége. Felmerült a kérdés, végiggondolta ezt akár egyszer is ebből a szemszögből. 

– Igen, végiggondoltam, többször elém került. Csak abban reménykedem, hogy ez a párhuzam minél tovább megmarad, s ha sikereinek csak egy részét elérném, büszke lehetnék. A világ egyik legsikeresebb vízilabdázója volt, emellett pedig roppant kedves ember. Jól mutatja ezt, hogy Reccóban ápolják az emlékét, még a fagyizóban is elhelyeztek egy fotót róla, az uszodán is szerepel a neve, van egy róla elnevezett utca. Nagyon szeretik itt lenni, és ha csak feleannyira megszeretnek, elégedett, boldog leszek – magyarázta.

Gergőnek éppen egyéves a kisfia, Zénó, fiatalon váltak szülővé feleségével, így kérdés, mennyire formálta át őket a szülőség, a vízilabdázót az apaság. 

– Az első időszak nehéz volt, a szülésnél nem lehettem jelen, az Olasz-kupában játszottunk, miután megnyertük, akkor engedtek haza egy hétre. Utána megint egy hónapig külön éltünk, így az eleje rettenetesen nehéz volt. Úgy vészeltem át, hogy minden energiámat a sportba helyeztem, ha már nem lehettek velem, ily módon akartam tenni a családért, hogy legalább a vízilabda sikerüljön jól. Mindez remekül sült el – mondta.

Végül megérkeztek, együtt voltak, s ez hatalmas boldogsággal töltötte el őt, és a családját is. A változásról szólva elmondta, ha valami rosszul sül el, legyen ez egy meccs, vagy egy edzés, megnyugtatja a tudat, hogy várják otthon, ez sok erőt ad neki a továbbiakra. 

– Rengeteg energiát kapok tőlük, Fruzsi, a feleségem remek társ, nyugodt hátteret biztosít nekem és a családunknak. Mindenben támogat, s megpróbálom ugyanezt tenni én is – hangsúlyozta.

S végül a tervekről beszélgettünk. A BL-győzelem mellett szeretnének jól szerepelni a bajnokságban, az olasz kupában egyaránt. A nagy cél pedig a válogatottal az, hogy megszerezzék az olimpiai kvalifikációt, s jövőre nyugodtabban készülhessenek az ötkarikás játékokra. Ehhez a világbajnokságon döntőt kell játszani, s mint mondta, ez a cél, tudja, hogy fiatal csapatuk van, s remek gárdák pályáznak ugyanerre. 

– A magánéletben nincsenek különösebb kitűzött cél, maradjon minden így, s persze jussunk el Egerbe mihamarabb – zárta a beszélgetést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában