Kézilabda

2023.05.31. 10:45

Bíró, Sándor és Hudák bajnoki címet ünnepelhetett Mezőkövesden

A Mezőkövesdi KC együttese nyerte a 2022/23-as férfi NB II. Északkeleti csoportjának küzdelmeit. A borsodiak egy év harmadosztályú kitérőt követően ősszel ismét az NB I/B-ben szerepelhetnek.

S. K.

Sándor Ákos (balról) és Hudák Henrik

Forrás: Kövesdisport

A HE-DO B. Braun Gyöngyös NB I.-es csapatának vezetőedzője, Bíró Balázs (39 éves) három, a másodedző Sándor Ákos (39 éves) tizennyolc, a kapusedző Hudák Henrik (40 éves) huszonegy mérkőzésen erősítette a Mezőkövesdi KC együttesét. A matyó gárda 22 mérkőzésen szerzett 42 ponttal végzett a bajnoki tabella élén úgy, hogy a legfőbb rivális DVTK csapatát három ponttal előzték meg Drizner Péter edző tanítványai.

Az MKC a Fehérgyarmat 38–28-as legyőzését követően egy fordulóval a bajnokság vége előtt már ünnepelhetett.

– Gratulálok a csapatnak a bajnoki címhez, teljes mértékben megérdemelten nyertük meg – fogalmazott Drizner Péter a borsodi klub honlapján. – A legtöbb lőtt gól és a legkevesebb kapott gól is a miénk úgy gondolom, ez önmagáért beszél. Köszönjük a szurkolóknak az egész éves biztatást, fontos volt a bajnoki cím szempontjából, hogy hazai pályán ne veszítsünk pontokat.
A 2019/20-as idényben még élvonalbeli Mezőkövesdi KC ősszel ismét a másodosztályban szerepelhet.

NB II., Északkelet, férfiak

1. Mezőkövesd 22 21 – 1 809–546 42
2. DVTK 22 19 1 2 767–564 39
3. Nyírbátor 22 17 2 3 706–590 36
4. Acélváros KK 22 11 6 5 684–619 28
5. DEAC II. 22 13 – 9 683–668 26
6. Tiszavasvári 22 11 1 10 644–659 23
7. Hajdúböszörmény 22 11 – 11 666–688 22
8. Kisvárda 22 10 – 12 616–635 20
9. Balmazújváros 22 5 2 15 660–797 12
10. Fehérgyarmat 22 4 2 16 675–743 10
11. Kazincbarcika 22 3 – 19 635–848 6
12. Újfehértó 22 – – 22 558–746 0

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában