Verseny

2023.06.04. 10:48

Kerekes nyerte a vámosgyörki akadályhajtást + fotók

Minimális különbség döntött az elsőségről a fogathajtó versenyen.

T.B.

Idén 26 fogat indult a versenyen

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Vámosgyörkön folytatódott a Heves Vármegyei Fogathajtó Bajnokság. Az ötödik alkalommal megrendezett akadályhajtó versenyen idén 26 fogat indult, több kategóriában. A legnépesebb mezőnyben, a C-kategóriás kettes fogatoknál a besenyőtelki Kerekes Attila végzett az élen, mögötte a csapattárs Kovács Lénárd lett az ezüstérmes és a hazai pályán hajtó Kiss Sándor a bronzérmes. Kerekes és Kovács az első fordulót követően egyaránt hibapont nélkül álltak, bár utóbbi jobb időt ment, végül a második fordulóban Kovács egy verőhibával és némi időtúllépéssel ért célba, míg Kovács két verőhibával, ami azt jelentette, hogy közöttük 0,14 hibapont döntött. Kovács és Kiss legutóbb Poroszlón is második, illetve harmadik helyet szerzett.

A C licences egyeseknél Sárközi Tímea (Jászberény) győzött a kettes számú fogatával, noha az első körben hat hibapontot is begyűjtött, a másodikban viszont egyet sem, az első fordulóban hibátlanul teljesítő négy hajtó pedig sorra bakizott. Sárközi mögött Kozma Katalin (Szilvásvárad), illetve Darázs István (Jászberény) végzett a dobogón. A C kategóriás póni ketteseknél Kondás Dávid nyert Mészáros Katával szemben, mindketten a jászárokszállási egyesület tagjai.

A D kategóriás kettesek versenye sok hibátlan teljesítményt hozott, a hét fogat közül az első és a második fordulóban is hat teljesített tökéletesen, négyen indultak az összevetésben és ott is hárman maradtak hibapont nélkül, a végső sorrend Szita Dávid (Szita Lovasudvar), Kézér Imre (Zagyvarékas) és Hevér Róbert (Tarnamenti LHE) lett. A D kategóriás egyeseknél két vámosgyörki induló volt, végül Szillási Gábor Márk bizonyult jobbnak Szunyogh Lilla Kinga ellenében.

Legközelebb Besenyőtelken rendeznek versenyt, június 10-én a C kategória mezőnye indulhat majd a viadalon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában