Heol.hu podcast

2024.09.12. 21:12

A Trabant-expedíció tagjai Cap Finisterre-be értek, az El Caminon is szedték a szemetet

Közel két évtizede létezik a beszélgetőpartnerünk Vadász Zsolt által kitalált, Trabant-expediciónak nevezett természetvédelmi tevékenység, amely szerinte egészen a világ végéig tart.

Sike Sándor

Vadász Zsolt a Trabant-expedíción

Forrás: Beküldött fotó

Ennek a "világ végéig" kifejezésnek a magyarázata: a minap megérkezett a csapat Cap Finisterre, az autóikat a "Végső fokon" azaz a középkorban ismert Világvégén parkolták le. Ebben az évben már közel 6 hónapot töltöttek az Afrikában. 

A váltogatott összetételű csapat tagjai még maradhattak volna a hatályos jogszabályok alapján Afrikában, ám a Trabant típusú "erőgépnek" a vám és pénzügyőrök által szabályozott 6 hónapja lejárt, ezért kötelesek voltak kihozni onnan – árulta el Vadász Zsolt, akit telefonon sikerült elérnünk Európa nyugati csücskén. 

A beszélgetésből kiderül: sok dolgot tettek így is, Zsolt szerint csak is jókat: emléket állítottak a sivatagban az elhunyt kerekesszékes világjáró barátjuknak Nagy Bendegúz Lórándnak. Figyelemfelkeltő filmeket forgattak az Afrikában nem létező szemétgazdálkodásról, de április 22-én a Föld napján még szemetet is szedtek a sivatag köves változatában, a hammadában.

Segítettek egy Budapest-Bamako-ralis barátnak a hazajutásban, azzal hogy váltót cseréltek az autóján, és segélyeztek egy nomád, berber családot akik az atlanti óceán partján kezdetleges halászatból tartják fenn magukat.
– Viszont minden mese véget ér most pedig a járművünk Cap Finisterre- ben a "Végső fokon" azaz a középkorban ismert Világvégén van leparkolva. Ez a mostanában elhíresült El Camino végződése, a hátralévő kilométerek "nulladika". Közel 20 esztendeje ismerjük a helyet, mert itt egy középkori zarándokruhát öltve a zarándok/turistaút mentén szedjük a szemetet. Több mint 800 kilométer gurulás nélkül, gyalogosan. Ez egy másik vállalás, de szerves része a Trabant-expedíciónak – árulta el Zsolt portálunknak.

A podcastben elhangzó beszélgetésen túl megtudtuk tőle azt is, hogy van itt a világ végén olyan helyi érdekesség is – igazolandó, hogy a magyarok szerte a világban vannak –, hogy egy ötezres lélekszámú faluban ehetünk magyar sütit, mert a "Batidor"-t magyarok birtokolják. 

– De ha betévedsz az Emociones Sur Fin boltba akkor a szuveníreket magyarul fogja a kisasszony neked eladni. Van magyar önkéntesek által üzemeltetett zarándokszállás és még egy kisebb magyar itt élő és dolgozó  diaszpóra is. A napokban tartott fiestára sötétben mentem le és a telefonom fényét egy furgon anyósülésére dobott sárga mellény "rendőrség" felirattal verte vissza. De nekem/nekünk ehhez annyira van közünk, hogy itt parkolunk és itt öltözünk át középkori ruhába, hogy teljesítsük a vállalt kötelezettségünket és szemetet szedjünk az el caminon – fogalmazott portálunknak a Trabant-expedíció főnöke.

Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában