Sakk

2024.09.13. 21:59

Az egri Gledura Benjámin győzelme hozta meg a magyar diadalt

Háromból három pont. Eddig ez Gledura Benjámin mérlege a Budapesten zajló 45. Sakkolimpián. A legjobb a mieink közül.

Bódi Csaba

Gledura Benjámin pazarul játszott Felix Blohberger ellen

Forrás: chess.com

Az egri nemzetközi magymester harmadik fordulós mérkőzését is megnyerte, ezúttal Ausztria ellen. A mieink nagy küzdelemben érvényesítették a papírformát (2,5:1,5), míg a nők kikaptak (1,5:2,5) az esélytelenebb Üzbegisztántól.

A férfiaknál Gledura Benjámin a negyedik táblán világossal aratott sikere hozta meg a győzelmet. A nemzeti együttes legfiatalabbja könyörtelenül kihasználta osztrák ellenfele 19. lépésben elkövetett hibáját, majd tisztáldozattal gyönyörű matthálót alakított ki.

– A mai parti olyan szempontból szerencsésen alakult, hogy a felkészülésem bejött, jó állással és időfórral kezdtem a játszmát. Ezek után ellenfelem kellemetlen állásban vesztőt lépett, amit szerencsére meg tudtam oldani – értékelt portálunknak Gledura Benjámin.

A megkapott bizalommal teljes mértékben tudott élni Bendzsi, aki a csapat fontosságára is kitért.

– Általában minél előrébb játszik az ember, annál nehezebb ellenfeleket kap, tehát így lehet tudni, hogy a hátrább lévő táblákon kicsivel könnyebb több pontot szerezni. Mindenkinek megvan a csapatban a szerepe és eddig azt tesszük, amit vázlatosan terveztünk az olimpia előtt – emelte ki.

A másik három magyar férfi közül a szintén világossal játszó Lékó Péter nem tudott fölényt kialakítani, így hamar remiben állapodott meg vetélytársával. A maradék két asztalon viszont hatalmas harc bontakozott ki. A Lékóhoz hasonlóan nagy visszatérő Rapport Richárdnak a végjátékban maradt a pontosztozkodás, ahogy az orosz születésű Szjugirov Szanannak is be kellett érni a remivel.

Az egyenlő állást végül egyik fél sem tudta maga felé billenteni, így a 25 éves Gledura pazar győzelme jelentette a mérleg nyelvét. 

A nőknél ezúttal nem ült asztalhoz az Egri Bolyky SE vendégjákosa, Lázárné Vajda Szidónia.

Eredmények, 3. forduló:

Férfiak:
AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG 1,5:2,5
Valentin Dragnev (2556)–Rapport Richárd (2715) 0,5:0,5
Lékó Péter (2666)–Markus Ragger (2601) 0,5:0,5
Dominik Horváth (2559)–Szjugirov Szanan (2644) 0,5:0,5
Gledura Benjamin (2628)–Felix Blohberger (2520) 1:0
India–Magyarország B 3,5:0,5
Magyarország U25–Szudán 3,5:0,5

Nők:
MAGYARORSZÁG–ÜZBEGISZTÁN 1,5:2,5
Gaál Zsóka (2385)–Afruza Hamdamova (2313) 0:1
Nilufar Jakubajeva (2248)–Hoang Thanh Trang (2351) 0:1
Terbe Julianna (2245)–Umida Omonova (2032) 0-1
Marjona Malikova (2083)–Papp Petra (2259) 0,5:0,5
Magyarország B–Örményország 1:3
Magyarország U25–Botswana 3,5:0,5

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában