Labdarúgás

2024.09.19. 16:45

Végre már otthon játszhat az Adács, a Kisköre még albérletbe kényszerül

A Heves vármegyei III. osztályú bajnokság 6. fordulójában jött el az alkalom, hogy a szűkebb hazánkbeli futballtérképre 17 év után visszatért adácsiak valóban az otthonukban léphessenek pályára.

Bódi Csaba

Először a gyöngyöspataiaknak szólhat az üdvözlés

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A Szabó Imre vezette együttes az eddigi öt találkozója közül négyet vendégként, egyet pedig vámosgyörki ­albérlőként játszott. Az idén felújított játéktér most már azonban olyan állapotba került, hogy bátran fogadhat ellenfelet az elmúlt öt párharc során hét pontot gyűjtött gárda. 

Az RFC-Kisköre csapata is hasonló cipőben jár, annyi különbséggel, hogy a Tisza-partiak öt idegenbeli fellépést követően vasárnap Átányban fogadják a pétervásáraiakat. Ha minden jól megy, október 6-án térhetnek vissza a megszokott környezetbe a köreiek, akik négy győzelemmel és egy vereséggel a harmadikok.

Szombat, 16.00:

FELSŐTÁRKÁNY SC (2.)–VISONTA SC (15.)
Felsőtárkány. V.: Nagy Gábor (Motsidlovszky, Bálint).

TARNASZENTMIKLÓS SE (8.)–EGERSZÓLÁTI SK II. (6.)
Tarnaszentmiklós. V.: Rézműves Ferenc (Molnár M., Czipó).

Vasárnap, 16.00:

PÉLYI SZDSE (9.)–GYÖNYÖSTARJÁNI RE (10.)
Pély. V.: Nagy Péter (Dajkó, Berta).

VÁRASZÓI SE (1.)–MAKLÁR SE II. (11.)
Váraszó V.: Motsidlovszky Attila (Koren, László II.).

RECSK KJTK (16.)–EGRI SPORTCENTRUM (14.)
Mátraballa. V.: Molnár Dániel (Somogyi, Rézműves).

A bajnokság állása
Forrás:  adatbank.mlsz.hu

RFC-KISKÖRE (3.)–PÉTERVÁSÁRA SE (5.)
Átány. V.: Göcző Zsolt (Lovas, Göcző L.).

MARKAZ (12.)–ISTENMEZEJE SE (4.)
Markaz. V.: Rozsnaki Gábr (Pápista, Kárász).

ADÁCSI DSE (7.)–GYÖNGYÖSPATAI SZE (13.)
Adács. V.: Harnos Csaba (Tasi, Gyetvai). 

A mérkőzés plakátja
Forrás: Adácsi DSE

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában