2024.11.30. 14:52
Détári Lajos szívesen maradt Bükkszenterzsébeten
A Sport Memoár beszélgetős programsorozat újabb vendége is nagy sikert aratott. Détári Lajos sztoriaji lenyűgözték a közönséget Bükkszenterzsébeten.
Détári Lajos már a november 25-én megnyílt Puskás Múzeum nagykövetként érkezett az Erzsébeti Malomudvar ZACC kávézójába.

Forrás: Beküldött fotó
A 61-szeres válogatott, hétszeres világválogatott és egyszeres Európa-válogatott magyar labdarúgó egy héttel korábban Tiszanána díszvendégeként tette tiszteletét a helyi sportcsarnokban rendezett barátságos mérkőzésen. Ezúttal a két vendéglátót Csepcsányi Béla és Ortó Szilárd jelentette. Utóbbi a település polgármesterént vállalt moderátori szerepet úgy, ahogy azt házigazdatársával közösen tette a Sport Memoár első részében.
Október 19-én a korábbi szövetségi kapitány, Csank János idézte fel a múlt emlékeit, videóbejátszások színesítve a beszélgetést.
Aki jelen volt az öt héttel korábbi rendezvényen, bizonyosan nagy élménnyel gyarapodott, ahogy ez történt a második találkozón. Az érdeklődők száma immár elérte a félszázat, az óra pedig tízet ütött, amíg „Döme” mesélt a labdarúgó-pályafutásáról, majd edzői karrierjéről.
Détári Lajos után Lipcsei Péter következik
A folytatásra is igazi „nagypályást” ígérnek a szervezők, decemberben ugyanis az 58-szoros válogatott labdarúgó, Lipcsei Péter érkezés várható az Erzsébeti Malomudvarba.