Olimpiai érmes vívók mutatták be sportágukat az egri egyetemen

Kihívások és lehetőségek a vívásban az olimpiai eredmények tükrében címmel szervezett egy délelőttöt az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) csütörtökön. A Tittel Pál Könyvtárba igazán illusztris vendégek érkeztek, tele volt a terem olimpiai érmesekkel. A megjelenteket prof. dr. Bognár József, a Sporttudományi Intézet igazgatója köszöntötte, s ha már a vívás volt a központi téma, hangsúlyozta, az EKKE-n szeptembertől indul el a vívó szakedzői képzés.
– A feleknek a sport népszerűsítése a közös célja – tette hozzá.

A hivatalos megnyitó után következtek az előadók. Először Nemcsik Zsolt, olimpiai ezüstérmes, világbajnok magyar kardvívó lépett a hallgatóság elé. Történeti áttekintéssel készült, mint mondta előadása elején a vívás a harc eszköze volt, az ebből kialakult sportvívás pedig az egyetlen olimpiai küzdősport, melyet eszközzel űznek. Még a történelméről kifejtette, a lőpor feltalálásáig ez volt a harc fegyvere. Ezt követően a vívás katonai vonatkozásairól is szólt, majd rátért a sportvívás kialakulásának kezdeteire.
– Magyarországra a sportvívás ötletét Széchenyi István és Wesselényi Miklós hozta. A külföldön látottak alapján 1825-ben megalapították az első Pesti Nemzeti Vívó Intézetet, melynek 87 alapító tagja volt. Első mestere Friedrich Ferenc, egy állítólag porosz gárdatiszt, akinek felkészültsége az intézet fellendülését jelentette. Ugyanekkor egy másik szervezet, a Chappon Lajos által alapított Nemzeti Vívó Intézet és Kolozsvárott a Wesselényi támogatását élvező Kolozsvári Viadal Iskola is a vívás népszerűsítéséért dolgozott.

Az első országos bajnokságot 1900-ban rendezték kard- és tőrvívásban, valamint csapatbajnokságot is ekkor írtak ki először kardvívásban, később tőrvívásban és végül párbajtőrben. 1928-ban, tőrben már a nők is versenyeztek a bajnoki címért, 1938-tól csapatban is. 1930-ban tovább bővült a fegyvernemek száma, bajnokot avattak férfi párbajtőrben, majd 1931-től a párbajtőr csapatverseny is programba került. A női párbajtőr egyéni, csapat 1988-ban, míg a kard egyéni, csapat 1998-ban lett bajnoki szám. A sportág ügyeit kezdetben a Magyar Atlétikai Szövetség intézte egészen 1914. január 18-áig, amikor 16 egyesület közreműködésével megalakult a Magyar Vívó Szövetség – részletezte. A magyar kardhegemóniáról is ejtett szót, hiszen 1908-tól a hatvanas évekig nem volt legyőzője a magyaroknak. Előadásában kiemelte, a vívás a legeredményesebb magyar olimpiai sportág a maga 39 aranyával, 25 ezüstjével és 29 bronzával.

Gömöri Zsolt vívó szakedző a versenysportról, a szabadidősportról illetve a parasportról beszélt, mindezt edzői szemmel. Előadásának lényege az volt, hogy kihívásokkal küzdenek az edzők a különböző sportkategóriákban. Mint mondta, nem mindegy, hogy a sportolásnak milyen célja van, a versenyszerű megmérettetés, vagy szabadidő céljából való mozgás. A fogyatékos sportolók esetében hangsúlyozta, az eredményekig való eljutásba is többet kellene invesztálni, kvázi infrastruktúra fejlesztésről beszélt, illetve arról, mennyire fontos esetükben a társadalmi integráció jelentősége.

Imre Géza, kétszeres olimpiai ezüst- és bronzérmes magyar párbajtőrvívó következett az előadók sorában, aki a jelenről és jövőről is szólt. Mint mondta, az állami dotáció szerepe jelentős a sportágfejlesztésben. Beszélt a kiemelt sportágfejlesztési programról, melynek szavai szerint sokat köszönhet a magyar sport. De fontosnak ítéli meg a kiemelt edzői valamint a kiemelt utánpótlás edzői programot is. Előadásában még helyet kaptak az utánpótlásprogramok, az egyetemi sportok, a kettős karrier lehetőségek illetve a sportegészségügy, melyre egyre nagyobb hangsúly tevődik. Mint mondta, elmúltak már azok az idők, amikor a sportolók edzői voltak egyszemélyben a dietetikusok, pszichológusok, s minden egyéb. Mára már az élsportolók mellett kisebb csapatok működnek, s figyelnek rájuk. 

A napot egy kerekasztal beszélgetés zárta, ahol ifj. Andrásfi Tibor, olimpiai bajnok párbajtőröző mesélt párizsi élményeiről a hallgatóság nagy örömére.