2025.01.15. 15:52
Eger SE: Nagy-Kolozsvári szögletből rúgott gólt a Kazincbarcikának
Havas pályán, öt gólt hozott az NB III.-as hazaiak és az NB II.-es vendégek edzőmeccse a Felsővárosi Sporttelepen. Az Eger SE egyenlíteni még tudott, utána viszont a Kazincbarcika háromszor volt eredményes.
Öt napon belül második felkészülési mérkőzését játszotta az Eger SE csapata, amely ezúttal is NB II.-es gárda ellen hangolt a tavaszra.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap
A Felsővárosi Sporttelep hátsó műfüves pályájáról csak részben sikerült letúrni a havat, így a körülmények messze jártak az ideálistól. Emiatt azonban senki sem fanyalgott, a hazai cserejátékosokkal együtt Simon Antal vezetőedző és Kovács Miklós technikai vezető is tevékeny részt vállalt a hólapátolásból.
Az ESE kezdőcsapatából hiányzott a betegséggel bajlódó Valkay Richárd, míg Hegedűs Levente (Kozármisleny) és Bodnár Attila (Mezőkövesd) teszten lévő labdarúgóként szerepelt. A másodosztály második helyén álló Barcika a 10. percben Herjeczki révén szerzett előnyt, amire – az ezúttal középső védőként futballozó – Nagy-Kolozsvári Dániel két perc múlva válaszolt, méghozzá szögletből becsavarva a labdát a kapuba. Az „olló” a félidő végére nyílt ki, a 41. percig magát jól tartó vendéglátók azt követően gyorsan kaptak még két gólt.
A szünetben a borsodiak teljes sort cseréltek, míg a hazaiak hét helyen változtatva játszották le a második félidőt. Több találat azonban nem született, amiben jelentős szerepet vállalt az Eger SE kapusa, Bukrán Erik.
Felkészülési mérkőzésen:
EGER SE–KAZINCBARCIKA SC 1–4 (1–4)
Eger, Felsővárosi Sporttelep, műfű, 50 néző. V.: Derda József (Derda N., Petz P.).
EGER: Bukrán – Debreczeni, Kis-Orosz, Nagy-Kolozsvári, Lencsés, Bodnár – Balázs P., Farkas G., Hegedűs L. – Berecz, Tóth M. Cserék: Hamar, Briz, Zvara, Illés, Kelemen, Barócsi, Major. Vezetőedző: Simon Antal.
KBSC, 1. félidő: Fadgyas – Ternován, Csatári, Lajcsik – Varga J., Kártik – Pintér, Katona, Herjeczki, Kristóf M. – Ramos. KBSC, 2. félidő: Dojcsák (Király, 75.) – Szalai, Polgár, Bacsa, Sikorszki – Kiss, Lucas, Balázsi, Bódi – Szabó M., Pethő. Vezetőedző: Erős Gábor.
GÓL: Nagy-Kolozsvári (12.), ill. Pintér (27., 43), Herjeczki (10.), Ramos (41.).
KÖVETKEZIK: TFSE–Eger SE, január 17., péntek, 19.00
Eger SE - Kazincbarcika SC felkészülési labdarúgó-mérkőzés
Fotók: Huszár Márk / Heol.huAz Eger SE tervezett felkészülési mérkőzései
JANUÁR
11., szombat, 10.50: Mezőkövesd Zsóry FC (NB II.)–Eger SE 3–0
15., szerda, 11.00: Eger SE–Kazincbarcika SC (NB II.) 1–4
17., péntek, 19.00: TFSE (BLASZ I.)–Eger SE
25., szombat, 12.00: Eger SE–Ózd Sajóvölgye (Borsod I.)
FEBRUÁR
1., szombat, 14.00: Szolnoki MÁV (NB III.)–Eger SE
5., szerda, 17.00: Eger SE–Marshall-ASE (Heves I. o.)
8., szombat, 12.00: Eger SE–Puskás Akadémia II. (NB III.)
12., szerda, 13.00: Monor (NB III.)–Eger SE
16., vasárnap, 13.00: III. Kerületi TVE (NB III.)–Eger SE
22., szombat, 12.00: Eger SE–???