2025.01.20. 11:41
Újévi Kézilabda Gála: Holló László kapta a Bagota Tamás Életműdíjat
A Hevesi SE hagyományos év eleji rendezvényére ismét összegyűlt az egyesülethez kötődő kézilabdás közösség. A 10. Újévi Kézilabda Gála a nagy találkozások színtere, ahol idén elismerésben részesültek a sportág legjelentősebb helyi alakjai.
Az Újévi Kézilabda Gála idén sem maradhat el, a kerek évfordulóra tekintettel pedig szeretnénk igazán emlékezetessé tenni – jelentette ki az eseményt megelőzően a HSE szakosztály-vezetője, Steczina Zsolt. A sportvezető segítőivel tartalmas rendezvényt hozott tető alá, a minden korosztályt érintő programban számos alkalmi együttes is a népes közönség elé vonult.

Forrás: Jakab Tibor
Újévi Kézilabda Gála: Holló László életműdíjas
A megnyitó során ünnepélyes díjátadót tartottak, ahol már a 10. Újévi Kézilabda Gálára készített egyedi emblémázott pólóban foglalt helyet a nagyérdemű. A Bagota Tamás nevét viselő életműdíjat Holló László vehette át. A 69 éves edző, pedagógus 1978-tól dolgozik Hevesen, a kezei alatt több generáció ismerkedett meg a sportággal. A szakember a mai napig aktív tagja a közösségnek, az elmúlt évtizedekben elévülhetetlen érdemeket szerzett a Hevesi SE sikereiben.
A helyiek Steczina Zsolt erőfeszítéseit is elismerték, aki sokéves odaadó munkájával a helyi sportélet egyik fő mozgatórugója. A neki szánt emlékplakettet a rangidősek csoportja készítette.
Az eseményen születésnapost is köszöntöttek: Bencsik József a gálát megelőző napon ünnepelte 78. születésnapját.
A késő délutánig tartó programban a szivacskézilabdázók bemutatójától a szeniorok fellépéséig minden korosztály megmutathatta magát. A mérkőzéseket követően a szurkolókat és a játékosokat svédasztalos fogadás, frissítő italok, birkapörkölt és a már hagyományos zsíros, vajas, tepertő krémes kenyér és pogácsa várta.