2025.03.19. 17:51
Detki SK: mérföldkövet jelent az Alapító-kupa
A március 29-i Alapító-kupán három korosztály (U7, U9, U11) mintegy 60 gyermeke számára kínálnak megméretést. A Detki SK első saját szervezésű tornáját a házigazdák mérföldkőnek tekintik.
A Detki SK (teljes nevén Detki Sport Klub Egyesület) megalapításának köszönhetően újra van labdarúgóélet a településen, ahol utoljára 2020-ban jegyeztek működő egyletet Heréd LC II.-Detk néven. Öt év múltán az utánpótlás-neveléssel indult ismét útjára a futball az 1126 lakost számláló (2024. január 1-jei adat) községben.

Forrás: Detki SK
A gyerekekkel történő foglalkozás nagyon hálás feladat, ez lehetne a mottója a kezdeményezésünknek
– közölte a szakmai munkát irányító Sebestyén János. – Egy település sportélete a fiatalokon múlik, ám mivel Detken az elmúlt években megszűnt a csapat, az egyesület anyagi és szervezeti okok miatt feloszlott, ezzel a sportág háttérbe szorult. Most azonban egy lelkes közösség, néhány elhivatott ember és a megújult önkormányzat tagjai úgy döntöttek, hogy visszaállítja a hagyományokat és újraindítja a sportéletet. Így alakult meg a Detki Sport Klub Egyesület (DSK), amely az utánpótlás-nevelésen keresztül kívánja újjáépíteni a helyi labdarúgást.

Forrás: Detki SK
Detki SK: egyértelmű a cél
Az első lépéseket a 2024 decemberében tartott focitábor jelentette, és azóta töretlen a fejlődés. Jelenleg négy korosztályban (U7, U9, U11, U14) összesen harminc gyermek rúgja a labdát, ami hatalmas eredmény egy újrakezdő közösség számára. A cél, hogy az utánpótlásból épüljön fel a DSK új felnőtt csapata.
Ezen törekvés egyik legfontosabb mérföldköve az első saját szervezésű torna
– emelte ki Sebestyén János. – Az Alapító-kupa meghívásos tornára minden érdeklődőt szeretettel várunk, hogy együtt szurkoljunk a jövő reménységeinek.

Forrás: Albert Péter/Heol.hu
Az előzőleg Nagyrédén és Halmajugrán tevékenykedett tréner hozzátette: a torna nem csupán a versenyről, hanem a közösségépítésről és az élményekről is szól.
– A csapatoknak (Nagyréde, Recsk, Gyöngyösi AK, Detk) ajándékokkal kedveskedünk, az ünnepélyes díjátadó után pedig pizza parti várja a résztvevőket. Ha valaki kedvet kap a játékhoz, jöjjön bátran, nyitott kapukkal várjuk a fiatalokat a DSK kötelékébe.
Elindult valami csodálatos, és reméljük, hogy ez nem csak egy álom, hanem egy hosszú távú sikertörténet kezdete lesz
– összegzett Sebestyén János.