2025.03.22. 13:05
Eger SE: megvan az idei első gól, de ez nem párosult pontszerzéssel Kisvárdán
Az NB III. Északkeleti csoportjának 21. fordulójának egyik délelőtti mérkőzését Kisvárdán rendezték. Az Eger SE vendégjátéka öt találatot hozott a Várkertben.
Az idei negyedik bajnoki mérkőzésen született meg az Eger SE szezonbeli első gólja. A találat az egyenlítéshez volt elegendő a kisvárdai tartalékok elleni összecsapáson.

Forrás: Lénárt Márton/heol.hu
Gyurkó Máté – korábbi ESE-játékos révén – ismerősként köszönt vissza az egrieknek a 10. percben, ám mivel ezt góllal tette, a találat ürömöt jelentett a vendégeknek. Szerencsére az Eger SE túllépett ezen a „krízisen”, ami egyenlítés formájában érkezett a 23. percben az egyiptomi Rameznek köszönhetően. A szünet után csupán három perc telt, amikor Ötvös Gábriel újra a várdaiakat juttatta előnyhöz. Erre a folytatásban már nem tudott válaszolni az ESE, mi több, újabb két hazai találat tette fölényessé a szabolcsiak győzelmét.
Kisvárda II.–Eger SE 4–1 (1–1)
Kisvárda, Várkerti Sporttelep. V.: Tóth Tamás (Szabó F., Vilmányi).
KISVÁRDA: Kovács M. – Kozacsuk, Rubus, Széles – Simon (Ésik Á., 72.), Ponomarenko, Popoola (Babják, 84.), Pap Zs. – Szikszai – Gyurkó, Ötvös. Vezetedző: Törtei Tamás.
EGER: Bukrán – Valkay, Nagy-Kolozsvári (Hegedűs L., 71.), Lencsés – Debreczeni (Major, 64.), Farkas G., Zvara (Briz, 82.), Barta A. (Hamar, 64.), Kis-Orosz (Gíber, 71.) – Tóth L., Ramez. Vezetőedző: Simon Antal
GÓL: Gyurkó (10.), Ötvös G. (48., 86.), Pap Zs. (79.), ill. Ramez (23.).
JÓK: Lencsés, Ramez, Farkas G.
TÖRTEI TAMÁS: – A győzelem mellett sok más dolog is örömre ad okot. Egyrészt az, hogy akik az első csapatból érkeztek hozzánk, fantasztikus teljesítményt nyújtottak, és nagyban hozzájárultak a győzelemhez, de mellette ugyanazt a minőséget képviselte minden egyes játékosunk, akik a pályán volt. Külön boldogság Ötvös Gábriel két szerzett gólja, nagyon örülök neki, mert eddig kevés lehetőséget kapott. Megérdemelten nyertünk még ilyen különbséggel is.
SIMON ANTAL: – Fizikálisan nagyon erős csapat ellen kellett pályára lépnünk, amit a hazaiak ki is használtak. A gólkülönbség kicsit túlzott, de a házigazdák győzelme megérdemelt.
KÖVETKEZIK: Eger SE–SBTC, március 30., vasárnap, 16.00.