2025.03.27. 12:47
Recsken is gyászolják a Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes cselgáncsozót
A 2021-es év végén még rendkívül elszántan állt bele az új feladatba. Az Eb-ezüst- és bronzérmes cselgáncsozó, Szabó Ferenc Recsken igyekezett megnyerni a gyerekeket a sportágnak, ám ezt már nem teheti, mert 76 éves korában elhunyt.
Annyi jót kaptam a dzsúdótól, hogy ebből szeretnék sokat visszaadni – mondta portálunknak Recsken 2021. decemberében Szabó Ferenc.

Forrás: Lénárt Márton/heol.hu
A dzsúdós körökben csak Ferikének szólított szakember 73 éves kora dacára akár azonnal képes volt megmutatni, miként néz ki a csípődobás. Az olimpiai és világbajnoki hetedik helyezett a Komárom-Esztergom megyei Únyból költözött Recskre, ahol elkezdte meghonosítani a küzdősport ezen válfaját. Tette mindezt szinte hittérőként, ingyen.
Recsken Szabó Ferenc beindítja a cselgáncs életet
Fotók: Lénárt MártonA magyar szövetség (MJSZ) így emlékezett meg a kiválóságról.
„Szabó Ferenc a Bp. Spartacus és az Újpesti Dózsa szakosztályában versenyzett, s a pontszerzők között zárt 1971-ben a ludwigshafeni világbajnokságon, majd az első magyar olimpiai szereplés idején is 1972-ben Münchenben. Az Európa-bajnokságokról 1977-ben ezüst-, 1971-ben bronzéremmel tért haza, kétszeres ötödik helyezett, juniorként Eb-ezüstérmet (1968) nyert, ez utóbbi volt az első magyar érem az utánpótlás világversenyekről. Magyarországon háromszor (1968, 1971, 1977) az év dzsúdósának választották.
A hetedik danos mester az Egerági Üstökös SE és a Varga Cseppek SE színeiben gyerekek százaival ismertette meg a sportágat, s gyermekei egyaránt kötődnek a sportághoz.
Szabó Franciska U23-as Európa-bajnoki címet szerzett, Szabó Katinka az U23-as, a junior és az ifjúsági Európa-bajnokságon is nyert bronzérmet, Szabó Frigyes pedig csapatban Európa-bajnoki harmadik helyezett és Grand Prix-bronzérmes lett. Szabó Ferencet az MJSZ a saját halottjának tekinti.

Forrás: Lénárt Márton/heol.hu
Recsken is irányt mutatott
Azt nem tudni, hogy a recski gyerekeknek mit adott a dzsúdó, ám „Ferike” azt tanította, hogy a tatami világa a sok útvesztő közül a jó irányt mutatja.
Sokaknak kínált ezzel útravalót.