2025.04.27. 20:24
Füzesabony SC-Erőss út: Horváth Zoltán villanása döntött
Egy gól és egy piros lap a vendég, nulla pont a hazai csapat részéről. A Füzesabony SC-Erőss út együttese hazai pályán alulmaradt a Cigánd gárdájával szemben.
Lendületben maradni! – adhatta volna ki a jelmondatot Bocsi Zoltán, a Füzesabony SC-Erőss út vezetőedzője. A tréner ezt azonban csak nem hivatalosan tehette meg, lévén, hogy még tart a piros lap miatti eltiltása. Igaz, az FSC beadványát követően ötről három meccsre mérsékelték a büntetést, azaz a CISE ellen még a korláton kívül kellett hogy tartózkodjon a hazaiak szakvezetője.

Forrás: Lénárt
Az üzenet és a szándék így is egyértelmű volt az FSC-nél a Cigánd elleni mérkőzésre vonatkozóan: a tavasszal eddig nyolc mérkőzésen gyűjtött 11 pont mellé újabbakat szerezni. Noha az idei eredményeket illetően hiányérzet lehet az abonyiaknál – gondolva itt például a legutóbbi, SBTC elleni 4–4-es mérkőzésre –, de az feltétlenül biztatóan hatott, ahogyan a gárda beleállt a meccsekbe.
A borsodiakkal szemben nagy érvágást jelentett, hogy Salgótarjánban Tarnóczi Roland súlyos térdsérülést szenvedett (hétfőn műtik Székesfehérváron).
Sajnos Németh Attila is kiesett – izomsérülés miatt, miközben Berki Pétert bokaproblémái nem engedik a keretbe, Jambrich Sámuelt pedig öt sárga lapja kényszerítette a lelátóra. Az viszont örömteli, hogy a korábban operált Nagy Gergely már edzésbe állt.
Ilyen előzmények után kezdődött a találkozó, amelyen a cigándiak ragadták magukhoz a kezdeményezést. Helyzetekben azonban ez nem jutott érvényre, noha a 21. percben Vass Ottó éles keresztlabdája után fellélegezhettek a házigazdák. Válaszként a 24. percben Oláh Balázs fejese okozott riadalmat. Félóra múltán kiegyenlítettebbé vált a játék, ám a 41. percben jött az, amit a vendéglátók nagyon szerettek volna elkerülni... Horváth Zoltánnak elég volt egy hazai megingás a 16-oson belül és előnyhöz jutott a CISE, 0–1. A félidő mégis majdnem döntetlennel zárult, ám Hajnal Gergely közeli kísérlete elakadt a kapus, Somogyi Máté lábában.
Füzesabony SC-Erőss út-Bacsó Beton-Cigánd SE labdarúgó mérkőzés
Fotók: Lénárt MártonSzünet utáni az első említést érdemlő eseményt a cigándiak les miatt érvénytelenített gólja jelentette az 53. percben, majd Silling Máté 17 méteres lövése zúgott el a jobb kapufa mellett. Az 55. percben aztán megfogyatkozott a CISE, a kilépő Hajnal Gergelyt lerántó Vass Ottó kapott piros lapot. Ezzel csapatkapitányát és egyik belső védőjét veszítette el a Cigánd. Az FSC-nek ez a történés lendületet adott, új energiákat mozgósítottak a hazaiak, a 80. percben mégis Rácz Róbert bravúrja mentette meg a sárga-kékeket az újabb góltól: Juhász Martin szabadrúgása után Horváth Zoltán közeli perdítését hárította a 18 éves hálóőr. Eredményre azonban a hajrában a kispadról érkezett változatások sem vezettek, így a füzesabonyiaknak fájdalmas vereséget kellett elkönyvelniük, ezzel együtt megtört a lendület is.
Füzesabony SC-Erőss út–Cigánd SE 0–1 (0–1)
- Füzesabony, 110 néző. V.: Németh Gergely (Dobos, Mózsa).
FSC: Rácz – Bocsi, Oláh N., Orosz, Nagy Á. – Vajda, Juhos (Kiss Á., 81.), Ináncsi (Kaló, 74.), Oláh B. – Pataki, Hajnal (Ujvári, 86.). Megbízott edző: Éles Viktor.
CIGÁND: Somogyi – Mrva, Vass, Szűcs (Nikics, 46.), Juhász M. – Kőrizs (Racskó, 90.), Misák, Silling (Kovács N., 90.), Bodan (Tóth G., 58.) – Girdán (Kardos, 70.), Horváth Z. Vezetőedző: Kocsis János.
GÓL: Horváth Z. (41.).
KIÁLLÍTVA: Vass (lerántásért) az 55. percben.
JÓK: Rácz, Oláh N., ill. Horváth Z., Juhász M., Silling
KÖVETKEZIK: Karcag SE–Füzesabony SC-Erőss út, május 4., vasárnap, 17.00.
Mester(i) mondatok
ÉLES VIKTOR: – Amire készültünk az ellenféllel szemben az bejött, sajnos azonban egy hibánk megbosszulta magát és eldöntötte a mérkőzés sorsát. A csapat megint megtett mindent, ha egy kicsit rutinosabbak vagyunk, akkor az egyenlítés benne lehetett volna.
KOCSIS JÁNOS: – Az első félidőben inkább a mi akaratunk szerint alakult a mérkőzés, a rúgott gólt után megnyugtatónak éreztem az előnyünket. A szünet után meg volt a lehetőségünk, hogy megrúgjuk a második gólt, ehelyett óriási hibát követtünk el, így emberhátrányba kerültünk. Összességében úgy ítélem meg, hogy megérdeelten visszük haza a három pontot.
