2025.04.22. 20:22
Tarnaméra SE: 20 éves évfordulót ünnepelt a bajnokok bajnoka
A 2004/05-ben aranyérmes gárda teljesítményét azóta sem sikerült felülmúlni. A Tarnaméra SE húsz évvel ezelőtt megyei II. osztályú bajnoki címet nyert csapata az elsőségen túl a „ráadást” is megnyerte, és osztályt is váltott.
Az elmúlt 20 esztendőben a Tarnaméra SE három ezüst- (2007/08, 2010/2011, 2022/23), és két bronzérmet (2012/13, 2015/16) szerzett, vagyis abba a magasságba egyszer sem jutott, amelyet 2005-ben sikerült elérni.

Forrás: Beküldött fotó
A kétcsoportos Heves megyei osztály Nyugati csoportjában 9 pontos előnnyel végzett első helyen a csapat, a dobogón megelőzve atkáriakat és a boldogiakat. Laubert István irányításával 30 mérkőzésen 22 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség fűződött a garnitúra nevéhez, amelyhez 80–28-as gólkülönbség és 70 szerzett pont társult.
A Tarnaméra SE legutóbbi bajnokai
JUHÁSZTÓL SZEKERESIG
A 2004/2005. évi Heves megyei II. osztályú pontvadászat Nyugati csoportját megnyert csapat tagjai: Juhász Csaba, Korsós István – kapusok; Kovács Tamás, Kovács Zoltán, Lőrincz István, Bernát Károly, Mezei Attila, Balogh Zsolt, Laubert Roland, Véber Gábor, Ugrai István, Bártfai Péter, Laubert Gergő, Vágó Zoltán, Somodi Gergely, Nagy Viktor, Poroszka Zsolt, Szekeres Pál – mezőnyjátékosok. Szakosztályvezető, edző: Laubert István. Elnökhelyettes: Csintalan Attila.
A nyugati mezőny aranyérme azonban újabb próbatételt is állított a csapat elé. A keleti legjobbal történt ráadás során a Hevesaranyos SE jelentett riválist a Markazon rendezett párharcban, ahol a „Bajnokok bajnoka” címet 5–2-es diadallal érdemelték ki Lőrincz Istvánék. A folytatásban az elsőséggel járó feljutást is vállalta a TSE, ám a magasabb szint csak két éven át tartott.

Forrás: Beküldött fotó
A történelmi idény kerek évfordulója ismét összehozta a méraiakat, akik a Hevesi LSC II.-Tarnaméra–Gyöngyössolymos SE vármegyei II. osztályú találkozó (7–1) előtt és alatt nosztalgiáztak. A közös múltidézés és a remek hangulat a jelenkori csapat edzőjét is megihlette.
Köszönjük a régebbi játékosoknak a felajánlást, nagyszerű csapatépítő program és becsüljük meg, hogy hétről-hétre ilyen körülmények között tudunk játszani, hogy ennyire szeretik a labdarúgást Tarnamérán
– nyilatkozta Sárándi Milán.