Labdarúgás

2025.05.09. 15:14

Győzelemre éhezők viadala lesz a Füzesabony–Hatvan kiesési derbi

A kiesés elkerülése szempontjából vasárnap létfontosságú mérkőzést játszik egymással két NB III.-as csapatunk. A Füzesabony–Hatvan összecsapás méltán nevezhető a győzelemre éhezők viadalának, ugyanis mindkét gárda hetek óta szomjazza a siker ízét.

A füzesabonyi és a hatvani gárdának is győzelemre van szüksége, a döntetlen jelentette egy pont ugyanis jelen helyzetben (is) nagyon karcsúnak számít, főleg igaz ez a hazaiak oldaláról.

Ősszel Hatvanban Kaló István Alexander (10) vezette győzelemre a füzesabonyiakat
Ősszel Hatvanban Kaló István Alexander (10) vezette győzelemre a füzesabonyiakat 
Forrás:  Czímer Tamás/Heol.hu

Pillanatnyilag az FSC 25 egysége a 14. helyhez elegendő, míg a Hatvan 28 pontja a 13. pozíciót éri. A versenykiírás értelmében az NB III. négy csoportjának 14–16. helyezettje, azaz összesen 12 csapat kiesik a 2025/26. évi vármegyei I. osztályú bajnokságokba, így az abonyiak aktuálisan búcsúzónak tekinthetők. A házigazdákra a folytatásban a kis Loki és a Kisvárda vár még, míg a hatvaniak fogadják a Cigándot, majd pedig a bajnoki címre pályázó karcagiaknál zárják a szezont.

Győzelemre, pontokra van szükség

Csoportja válogatja, de jellemzően legalább 30 pontra szükség van az NB III.-ban  maradáshoz. Mivel a 10. helyen álló DVTK II. 33 egységgel rendelkezik a 16. Mátészalka (14) pedig már matematikailag is kiesőnek tekinthető, így nagy valószínűséggel a Nyíregyháza Spartacus II. (11. hely, 31 pont), a Sényő FC (12./28), az FC Hatvan (13./28), a Füzesabony (14./25) és az SBTC (15./25) alkotta ötösből kerül ki az Északkeleti csoport további két kiesője.

A bajnokság állása

    1.    Karcag    27    18    7    2    59–24    61
    2.    DEAC    27    18    4    5    42–22    58
    3.    Putnok    27    18    3    6    58–23    57
    4.    Kisvárda II.    27    12    9    6    35–27    45
    5.    Tiszaújváros    27    13    5    9    33–32    44
    6.    Tiszafüred    27    12    8    7    41–37    44
    7.    Cigánd    27    11    6    10    38–32    39
    8.    DVSC II.    27    9    7    11    35–41    34
    9.    Eger SE    27    9    7    11    32–41    34
    10.    DVTK II.    27    9    6    12    35–35    33
    11.    Nyíregyháza II.    27    8    7    12    39–38    31
    12.    Sényő    27    8    4    15    35–51    28
    13.    FC Hatvan    27    7    7    13    24–37    28
    14.    Füzesabony    27    7    4    16    28–45    25
    15.    SBTC    27    6    7    14    27–51    25
    16.    Mátészalka    27    3    5    19    18–43    14

A vasárnap következő 28. forduló tehát már akár vízválasztó is lehet. Érvényes ez az Eger SE csapatára is, noha a piros-kékek esetében a három meccsen szerezhető kilencből egy pont is elegendő ahhoz, hogy megőrizze harmadosztályú tagságát az együttes. Az ESE sorsolása azonban nem könnyű, hiszen a DEAC (3.), a Putnok (2.) és a Tiszaújváros (5.) ellen sem Simon Antal csapata számít esélyesnek.

Vasárnap, 17.00:

Füzesabony SC-Erőss út (14.)–FC Hatvan (13.)

Füzesabony. V.: Kakuk Szabolcs (Balogh B., Bán).
Az FSC hátralévő mérkőzései:
–FC Hatvan (otthon)
–Debreceni VSC II. (idegenben)
–Kisvárda II. (otthon)

A hatvaniak hátralévő mérkőzései:
–Füzesabony (idegenben)
–Cigánd (otthon)
–Karcag (idegenben)

DEAC (2.)–Eger SE (9.)

Debrecen, Egyetemi AC Sporttelep. V.: Dobai János (Vrboszki, Varga L.).
Az egriek hátralévő mérkőzései:
–DEAC (idegenben)
–Putnok (otthon)
–Tiszaújváros (idegenben)

A 28. forduló további párosítása

Vasárnap
11.00: Nyíregyháza Sp. II.–Tiszafüred
17.00: Cigánd–Karcag
17.00: Mátészalka–DVTK II.
17.00: Putnok–Kisvárda II.
17.00: Tiszaújváros–DVSC II.
17.00: Sényő–SBTC

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában