2025.05.30. 10:14
Tóth Edmond kilenc és fél év után távozik
Új vezetőedző irányításával kezdi meg a felkészülést a 2025/26-os szezonra az élvonalbeli tagságát elveszítő Eger férfi kézilabdacsapata. Tóth Edmond kilenc és fél után távozik a klub kötelékéből.

Az NB I.-ből való kieséssel új korszak veszi kezdetét az egrieknél. A szezonzáró érzelmekben bővelkedett
Forrás: Bók Tamás/handballeger.hu
Immár hagyományosan a Hotel Szent István falai közt tartották a szezonzáró vacsorát az egriek, ahol búcsút vettek azoktól a kézilabdázóktól, akikről már biztosan tudni lehet, hogy máshol folytatják a pályafutásukat. Az is megerősítést nyert, hogy Tóth Edmond vezetőedző sem hosszabbít szerződést a vármegyeszékhelyiekkel.

Forrás: Bók Tamás
Tóth Edmond távozása óriási veszteség
A felnőttcsapat játékosai és a közvetlen stáb jelenlétében tartott szezonzárón elsőként az együttest működtető gazdasági társaság ügyvezetője, Szabó Péter értékelte a magunk mögött hagyott idényt, majd a vezetőedző, Tóth Edmond vette át a szót. Az NB I.-ből való kiesés mindenkit csalódottsággal tölt el, miközben az is elhangzott, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is nüanszokon múlt a bennmaradás. Egybehangzó megállapítás, hogy elismerés és köszönet jár a kézilabdázóknak, akik a nehézségek ellenére is végig kitartottak, sportemberként viselkedtek, pályán nyújtott teljesítményükkel pedig sok esetben kivívták a szurkolók elismerését.
A távozók kapcsán elhangzott, hogy Reza Jadegari, Özgür Sarak, Nikola Arszenics, Abdeljalil Zennadil, Maracskó Zalán, Tóvizi Tamás, Tóth Károly, Szöllősi Olivér, Ágoston Áron és Marczika Barnabás esetében már eldőlt, hogy máshol folytatja pályafutását.
Az élvonalbeli tagság elvesztése, a nehéz anyagi helyzet nemcsak a játékoskeretet tépázta meg, a szakmai stáb is átalakul a 2025/26-os idényre. Tóth Edmond kilenc és fél év után távozik.
Az NB I.-es újonc Eger SBS Eszterházy vezetősége 2016 februárjában azzal a szándékkal szerződtette a korábban Lajosmizsén dolgozott szakembert, hogy segítsen benntartani a csapatot a sportág élvonalában. A 41 esztendős tréner eleget tett a kívánalomnak, majd öt szezonon keresztül a legjobbak között tartotta a mindenkori gárdát. Irányításával 2017-ben elhódítottuk az első alkalommal kiírt Ligakupát. Egy év másodosztályú kitérőt követően 2023-ban NB I/B-s bajnokként tért vissza az elitbe a QHB-Eger, ahol a tavalyi 10. hely után, idén nem tudta kiharcolni a bennmaradást. Tóth Edmond az újkori egri kézilabdázás legsikeresebb edzőjeként távozik.
Az egriek a 2025/26-os szezonban az NB I/B-ben szerepelnek. Az új szakmai stáb és a játékoskeret kialakítása az elkövetkezendő hetek feladata.