Labdarúgás

2025.06.11. 21:25

Eger SE: Milán a király, nélküle lett volna baj bőven

Miron elévülhetetlen érdemeket szerzett Milán eredményességében. Az Eger SE támadója, Tóth Levente Milán egy éve ugyanis azért (is) igazolt Hevesbe, hogy kisfiától ne kelljen elszakadnia. A döntés gólkirályi címet ért a 27 éves játékosnak az NB III. Északkeleti csoportjában.

Miron társaságában először nyaralt együtt az Eger SE csatárának családja. A Tóth trió minap tért haza Törökországból, ahol már a família legifjabb tagja is élvezhette a Földközi-tenger vizét. 

Az Eger SE játékosai 19 bajnoki és egy kupagól után köszönhették Tóth Levente Milánt (középen) a találat szerzőjeként
Az Eger SE játékosai 19 bajnoki és egy kupagól után köszönhették Tóth Levente Milánt (középen) a találat szerzőjeként 
Forrás:  Lénárt Márton/heol.hu

Egy éve azonban még nagyon más volt a helyzet, miközben a fő szempontot akkor is az jelentette Tóth Levente Milán számára, hogy a család – lehetőség szerint – minél több időt tölthessen egymással. Egyebek mellett 2024 nyarán ezért is írt alá az ESE-hez a futballista, no meg Céró Bálintnak köszönhetően. A korábbi BVSC-s kapcsolat révén a klub szakmai igazgatója jól ismerte a játékost, akinek felkínálta az alkalmat arra, hogy jöjjön, rúgjon gólokat, mutassa meg, mire képes és persze segítsen egy olyan csapatnak, amely híján volt vérbeli, gólképes csatárnak. Tóth Levente Milán pedig jött, látott és győzött.

Jól kezdődött a 2024/25-ös bajnoki év és kedvezően is zárult, de mindez sokkal szebb is lehetett volna, ha nincs a tavaszi negatív sorozat

– utalt az ötmeccs alatt szerzett egypontos szériára a futballista. – Sajnos több, a tabellán alattunk végzett csapattól vereséget szenvedtünk, miközben a magasabban jegyzett ellenfelekkel szemben eredményesebbek voltunk.

Az Eger SE házi góllövőlistája

19 gól: Tóth Levente Milán
5 gól: Nagy-Kolozsvári Dániel Kornél
4 gól: Major Ernő
3 gól: Valkay Richárd
2 gól:  Gíber Attila, Sós Máté
1 gól: Balázs Patrik, Berecz Kornél, Farkas Gábor László, Lencsés Balázs, Wassef Ramez Medhat  

Milunak a bal lába a jobb
Forrás:  Lénárt Márton/heol.hu

Az Újpesten nevelkedett labdarúgóról az érkezése pillanatában kiderült, hogy hatalamas nyeresége lehet az Eger SE-nek. Góllal mutatkozott be a Sényő elleni kupameccsen, és nem lassított a bajnokikon sem. Az ősszel rendezett 17 NB III.-as összecsapáson 11 akalommal talált a kapuba úgy, hogy kétszer duplázott (Cigánd, Mátészalka), amivel fel is hívta magára a figyelmet.

Télen érkezett megkeresés, de a klub ragaszkodott hozzám és nem született megegyezés 

– emlékezett „Milu”. 

Azt nem tudni, mi lett volna, ha távozik a támadó, de vélhetően ez is megfordult a fejében, amikor olyan kútba esett a csapat, amiből csak sokára vezetett felfelé út. Sem ő nem találta a góllövőcipőt, sem a társaság többi tagja. Aztán fordult a kocka, visszatért a korábbi rend(szer), ez pedig érvényre jutott az eredményekben és Milán eredményességében is.

Nem tagadom, meglehetősen flusztrált voltam abban az időszakban. A csatárt a gól minősíti, nekem pedig szinte semmi sem sikerült úgy, ahogy korábban. Szerencsére ez a végére megváltozott és utolsó hat meccs mindegyikén betaláltam a kapuba. Nyolc gól lőttem akkor és ez még több is lehetett volna. 

Ezzel együtt sem vagyok elégedetlen, mert az összképet tekintve sikerült véghez vinni, amit terveztem. 

Az Eger SE játékosaként folyamatosan játszottam, a 19 gólon kívül még adtam 9–10 gólpasszt, ez pedig így együtt nem fest rosszul.

Legszebb találatként a DVTK II. ellen szerzett második egri gólt említette Tóth Levente Milán. A 2–0-s hazai győzelem alkalmával az NB I.-es Artyem Odincov kapuját vette be szabadrúgásból a 64. percben. Érdekes módon a legfontosabb treffelés nem győztes meccshez kapcsolódik, hanem a Sényővel szembeni 4–2-es vereséghez. A szabolcsiak elleni duplázás során szakadt meg ugyanis a negatív széria, melyet újra Tóth-gólok követtek.

Az ESE támadója gólkirályi magasságig jutott
Forrás:  Lénárt Márton/heol.hu

„Egri” trió a dobogón

Az Északkeleti csoport góllövőlistáján első helyen végzett Tóth Levente Milán (19 találat) mögött két olyan játékos végzett a dobogón, aki korábban szintén erősítetteaz ESEgárdáját. Boros Gábor a Putnok, míg Horváth Zoltán a Cigánd (és Mátészalka) színeiben jutott 16–16 találatig.

Az egriek végül a 8. helyen zártak a bajnokságban, ami stabil középmezőnybeli tagságot jelent. Ebben szereplésben nagyon az elején még a dobogó sem tűnt irreálisnak, aztán akadt időszak, amikor a kiesés szele is meglegyintette a gárdát.

A Simon Antal vezette együttes 40 góljának majd' a felét szerezte a gólkirály, a pedig az asszisztokat is idevesszük akkor még inkább kitűnik Tóth Levente Milán jelentősége.

Így zárt a csapat

  • 8. Eger SE 30 10 8 12 40–49 38
    Otthon: 15 7 4 4 23–17 25 
    Idegenben: 15 3 4 8 17–32 13

Úgy vélem, tudtam élni a lehetőséggel. A társak bízhattak bennem, hogy jó helyre adják a labdát, próbáltak is sokszor keresni. Ez nem jelentett terhet.

A gólszerzés felelőssége ugyanis nem nyomás, hanem esély, amit ki kell használni.

A gólkirály szerződése lejárt az Eger SE-nél, ám azt nem tudni, hogy marad-e, vagy máshová vezet az útja. Érdeklődő akad, a góllövő mindig keresett „árucikk”, így nem lenne meglepő, ha az immár megkoronázott Tóth Levente Milán ismét az NB II.-ben kötne ki. 

Ahová persze Miron és az édesanyja is szívesen követné.

Az NB III.-as csoportok 2024/25-ös gólkirályai

Északkeleti csoport
19 gól: Tóth Levente Milán (Eger SE)

Délkeleti csoport
19 gól: Soós Bence (ESMTK)

Északnyugati csoport:
20 gól: Magasföldi József (Puskás Akadémia II.)

Délnyugati csoport
25 gólos: Babinszky Bence Márton (Kaposvár)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában