2025.06.18. 18:31
FC Hatvan: megvan az NB III.-as jog, de ez még nem elég az induláshoz
A hét elején hozzáláttak a nyári felkészüléshez a sárga-kékek. Az NB III.-as tagságát megőrzött FC Hatvan vezetése számára most a legfontosabb feladatot a következő idénybeli működéshez szükséges háttér megteremtése jelenti.
Szigorúan véve a versenykiírást, a 14–16. pozíció kieső helynek számított az NB III. 2024/2025-ös idényében, amelyben a 30 pontot szerzett FC Hatvan az Északkeleti csoport 14. helyén végzett.

Forrás: Albert Péter/Heol.hu
Ahogy azonban az már ”megszokott”, a harmadosztály következő mezőnyének összetétele nem a bajnokság, sőt még csak nem is az osztályozók lezárultával válik véglegessé. Anyagi és/vagy egyéb problémák miatt a holtidénybeli visszalépések erőteljesen befolyásolják, melyik klub vállalja az NB III.-as szereplést, függetlenül attól, hogy erre jogosultságot szerzett. Hatvanban is megy a küzdelem annak érdekében, hogy a városnak a július 27-én rajtoló 2025/26-os szezonban is megmaradjon a Nemzeti Bajnokságban futballozó csapata.
A Zagyva-partiak hétfő óta végzik a ráhangoló edzéseket, méghozzá az eddigi edző, Zoran Szpisljak vezetésével- Ám, hogy mit hoz a jövő, azt egyelőre az egylet elnöke sem látja tisztán.
Az induláshoz szükséges feltételek megteremtése jelenti most a legfőbb feladatot
– válaszolta érdeklődésünkre Ofella Zoltán. – Azon dolgozunk, hogy a hátteret képesek legyünk biztosítani, ám azt is látni kell, hogy ez egyre nehezebb. Sajnos a helyi önkormányzatnak nincs olyan mozgástere, mint a korábbiakban, miközben a további támogatók is nagyon megfontolják, mire fordítanak pénzt.
Fentiekből adódóan a játékoskeret kialakítása és felkészülési program pontosítása is akkor gyorsulhat fel, ha a tervezett költségvetés számai jól alakulnak. Egyelőre az számít bizonyosnak, hogy Takács Bence távozik a sárga-kékektől, egyéb személyi változást nem említett Ofella Zoltán.
Az FC Hatvan 2024/25-ös szereplésének főbb mutatói
Számok szerint
14. FC Hatvan 30 7 9 14 29–45 30
Otthon: 15 3 6 6 17–19 15
Idegenben: 15 4 3 8 12–26 15
Házi góllövőlista
5 gól: Karácsony Dávid, Kitl Krisztián
4 gól: Burzi Alex
3 gól: Dinka Kristóf, Nagy Alexander Dominik
2 gól: Noel Nathaniel Joseph
1 gól: Bartos Norbert, Czibolya Gábor, Mundi Zoltán, Nagy Zsombor Huba, Polgár Patrik, Retter Szilárd, Weisz Patrik Gábor