ÖKÖLVÍVÁS

2018.02.18. 13:58

Az aranyérem mellé különdíj Danyinak

Egy arany-, egy ezüst- és négy bronz az EVSI versenyzőinek neve mellett.

S. K.

Eredményesen zárt az egri csapat Beküldött fotó

Egriként állhatott a dobogó legfelső fokára Danyi Dániel az év egyik legnagyobb ifjúsági seregszemléjén az Énekes István-emlékversenyen. Az Egri Városi Sportiskola (EVSI) 60 kilogrammos kiválósága, a legjobb teljesítményt nyújtó ökölvívónak járó különdíjat is kiérdemelte. A viadalon hat női és tíz férfi súlycsoportban hirdettek győztest.

Eredményesen zárt az egri csapat Beküldött fotó

– Egy arany-, egy ezüst- és négy bronzéremmel gazdagodtunk, a csapatversenyben az MTK mögött kevéssel lemaradva, a második helyet szereztük meg – összegzett Dorkó Péter, az EVSI szakosztályvezetője. – A hölgyeknél a 60 kilogrammos Kiss Anna jutott döntőbe, Hámori Lucával (FBO) szemben azonban alulmaradt. Ugyanebben a súlycsoportban a fiúknál Danyi Dániel a fináléban 5:0-ás pontozással bizonyult jobbnak a kőbányai Balog Dáviddal szemben. Szöllősy Richárd, Suki Ernő, Pózmán Réka és Jakab Kitti nyakába bronzérmet akasztottak. Nagyszerű versenyen vehettünk részt, ami kiváló erőfelmérőnek bizonyult az év számunkra egyik legfontosabb és legnagyobb megmérettetése a március 6. és 9. között sorra kerülő egri 68. Bornemissza-emlékverseny előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában