DIÁKSPORT

2018.01.22. 16:33

Bíró Csaba: egy polccal fentebb a diáksport

Az egy polccal fentebb került diáksport, a tavalyi eredmények okán kiérdemelt jutalmak és a tavaszi feladatsor is terítékre került a Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület (HMDSZSE) elnökével történt beszélgetés alkalmával.

Bódi Csaba

Bíró Csaba és Balogh Gábor MDSZ-elnök Fotó: Lénárt Márton

– Azért az több mint jelzésértékű, hogy a magyar diáksport immár külön nappal is rendelkezik…

– Mi is úgy érezzük, hogy ez elismerése a mozgalomnak, a munkának és az eredményességének – válaszolta Bíró Csaba, a HMDSZSE elnöke. – Egy polccal fentebb kerültünk, ami persze az is jelenti, hogy a felelősségünk is megnőtt, de nem bánjuk, sőt, nagyon örülünk, hogy szeptember utolsó pénteke idén már a magyar diáksport napja.

– Az is különleges alkalomnak számított, amikor alig több mint egy hete azon negyven szerencsés között lehetett az ötezer pedagógus közül, akik díjat vettek át a Magyar Sport Házában. Számított rá?

– A diákolimpia elmúlt tanévének országos döntőin elért kimagasló eredményeket ismerte el a Magyar Diáksport Szövetség, amely szervezet jutalmában részesülni mindig felemelő érzés. Ezt átélhettük Kátai Zsolt titkár kollégával. Büszkék lehettünk Fejes Péter testnevelőre, aki ugyan sítábor miatt nem lehetett jelen, de hogy jó kezekbe került a jutalom, az nem kétséges. A Kis Iskolák Sportversenyében elért harmadik helyért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ égisze alá tartozó Hanyi-menti Általános Iskolának járt a gratuláció. Az átányiak eredményessége nagy meglepetésnek számít, de a Kormos Ferenc és Szarvas István munkájával felkészített fiatalok példája is mutatja, hogy onnan is el lehet jutni a csúcsra, ahol száz százalékban hátrányos helyzetben lévő tanulók alkotják az intézményt.

Bíró Csaba és Balogh Gábor MDSZ-elnök Fotó: Lénárt Márton

– A tanév diákolimpiai rendezvénye kategóriában az már közel sem volt annyira váratlan (számunkra legalábbis), hogy a Játékos Sportverseny Diákolimpia Országos Döntő is helyet kapott a legjobb háromban. Láttuk, tapasztaltuk, nagy munka állt mögötte. A lécet mindig ilyen magasra rakják?

– Az élményekről azok tudnának inkább szólni, akik tavaly márciusban három napon át részesei voltak a finálénak. Mi úgy terveztük meg a rendezvényt és azért dolgoztunk, hogy maradandó emléket szerezzen diák és tanár egyaránt, mert hisszük, hogy csak így érdemes.

– Két hét múlva itt az újabb lehetőség a házigazdaszerepre, igaz, ez „csak” JSV-elődöntő lesz. Nagyon készülnek?

– Február 3-án az Eszterházy Károly Egyetem Leányka úti csarnokába nyolc csapat érkezik Borsodból, Szabolcsból és a Hajdúságból, míg megyénkbeliként az egri Hunyadi és a hatvani Kodály iskola csapata mutatja be felkészültségét, és küzd az országos döntőért. Ez alkalommal annak a jelentősége sem kicsi, hogy az egyetemmel történt megállapodás értelmében húsz hallgató szerepet is vállal a lebonyolításban. Az igazgatóként dr. Bognár József irányította sporttudományi intézettel abban is együttműködünk, hogy a diákolimpiai ismeretek oktatása bekerült a tantervbe.

– A JSV pedig előretört a Lenkeyben, amelynek igazgatójaként ez talán borítékolható is volt. Ennyit számít a személyes ráhatás?

– Téved, mert itt abszolút nem erről van szó! Amit a Hunyadiban sikerült elérni az nagyszerű, ám új helyemen nem az jelentette az első lépést – és a másodikat sem –, hogy a JSV teret hódítson. Két testnevelő kollegina belekóstolt ebbe, ráéreztek az ízére, mint ahogy a gyerekek is megszerették. Ezt csak üdvözölni tudom és persze támogatni is.

– Tavasszal milyen események mellé áll a HMDSZSE?

– Jönnek a megyei úszó döntők és a középiskolás bajnokságok, majd pedig az atlétika lesz soron immár a Szentmarjay stadion jóvoltából olyan helyszínnel, ami igazán remek lehetőséget kínál. Amennyiben szeptemberre elkészül a dobópálya, szeretnénk egy ügyességi csb országos döntőt Egerbe hozni, hogy az is fontos dátumként kerüljön be a sportnaptárba. Ki tudja, lehet, hogy éppen a magyar diáksport napján!

A felúíjtott Szentmarjay stadion rekortánja más pályára helyezte a minőségi (utánpótlás)sportot a megyében Fotó: Lénárt Márton

Nevezetes napok

Az Országgyűlés 177 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el azt az ötpárti határozati javaslatot, amely szeptember utolsó péntekét a magyar diáksport napjává nyilvánítja. A döntés kiterjed további, sporttal kapcsolatos ünnepnapokra is: a Magyar Atlétikai Klub által Budapesten 1875-ben rendezett első szabadtéri sportverseny évfordulóját, május 6-át a magyar sport ­napjává, a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubjának 1970-ben történt megalakulásának napját, február 22-ét a magyar parasport napjává, a Siketek Sportklubjának 1912-es alapítását, június 2-át pedig a magyar siketsport napjává nyilvánították.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában