LABDARÚGÁS

2018.01.23. 20:04

Boldog: nevetséges, egyesek milyen igényekkel állnak elő

Ahogy tavaly nyáron, úgy idén télen is sűrű történések jellemzik a megyei I. osztályba huszonöt év után „vigaszágon” feljutott Boldog SE életét. A klub elnöke emiatt azonban nem igazán boldog. Sőt!

Bódi Csaba

Akár jelentősen meg is változhat a tavasszal pályára lépú csapat összetétele Fotó: Czímer Tamás

– Edzőként Rácz Róberttel kezdték az idényt és Csendom Kristóffal zárták. Most kivel nyitnak?

– Gálvölgyi Istvánnal egyeztünk meg a folytatásról – közölte Laczkó Roland, a Boldog a Sportért Egyesület elnöke, a település polgármestere. – A szakember korábban az FC Hatvannál is dolgozott, irányításával a csapat a 2012–2013-as szezonban az NB III Mátra-csoportjának ezüstérmeseként végzett.

Laczkó Roland akár örülhetne is, mégse teszi. A gondot a mentalitás okozza Fotó: Czímer Tamás

4. BOLDOG

Otthon:

7

5

1

1

26–10

16

Idegenben:

8

3

3

2

20–11

12

Összesen:

15

8

4

3

46–21

28

– A tréner képzett, a magasabb szintet is megjárta. Önök is fentebb vágynak a jelenlegi helyezéstől?

– A dobogós hely nagyon szép lenne, ám a harmadik Hatvan mögött tizenegy pont a hátrányunk, arról nem is szólva, hogy nekünk közel sincsenek olyan lehetőségeink, mint az első három helyen található együttesnek. Vagyis nekünk már az nagy dicsőségnek számít, hogy idáig eljutottunk. Siker, hogy évtizedek múltán újra megyei I-es csapattal rendelkezik a település, mint ahogy az is büszkeségre ad okot, hogy honnan indultunk, és rövid idő alatt a körülmények javításával erre a szinte léptünk. Számunkra az is nagy kihívás, hogy ezt a nívót tartani tudjuk, azaz az NB III-ban nem gondolkodunk.

– Amikor tavaly nyáron elindultak, gondolkodtak a negyedik helyezésben? A játékosállomány összetétele alapján sokra hivatott csapatként jelentek meg.

– A sorsolás elkészítése után azt mondtam, sorsdöntő lesz az első meccsünk az Eger SE vendégeként. A kétgólos hátrányból elért 2–2-es döntetlen után máshová helyeztek bennünket, magasabb nívóra attól, ahol jelenleg tart a klub, a közösség. Konkrét helyezést nem határoztunk meg a szezont megelőzően, a lehetőség szerinti minél több győzelemre törekedtünk, kiszolgálva rendkívül lelkes és népes szurkolótáborunkat. Ez sült ki belőle.

– A tavaszi idényből mi sülhet ki? Az edzőn kívül új játékosok is érkeznek?

– Sokan szeretnének hozzánk jönni, miközben távozási szándékát is bejelentette hat játékosunk. A klubcsere azonban nem lesz egyszerű egyik irányba sem...

– Mire gondol?

– A labdarúgók hozzáállása nagy csalódás számomra. Minden a pénz körül forog, egyszerűen nevetséges, hogy egyesek milyen igényekkel állnak elő. Erről azonban mi, vezetők is tehetünk.

– Kik mennek, vagy mennének a csapattól?

– Nagy Szilárd (Heréd), Szívos Roland, Pecze Péter (mindkettő Kartal), Hollauer Balázs, Illés Bence és Tóth Tamás (mindhárom Dabas-Gyón) kívánkozik el. Ahhoz, hogy máshová igazoljanak a mi beleegyezésünk szükséges, ám igazából kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, mert, ha nemet mondunk, akkor milyen teljesítményre számíthatunk tőlük a tavasszal? Ha egyáltalán pályára lépnének... Az „érkezési oldal” sem egyszerű éppen a már említett elrugaszkodott igények miatt. Vagyis akad még nyitott kérdés bőven!

Akár jelentősen meg is változhat a tavasszal pályára lépú csapat összetétele Fotó: Czímer Tamás

HÁZI GÓLLÖVŐLISTA

14 gólos: Less Krisztián

6 gólos: Surányi Gábor, Székesi Ádám

5 gólos: Tóth Tamás

3 gólos: Hollauer Balázs

2 gólos: Horváth Krisztián, Jáger Péter, Lakatos Valérió, Less Tamás, Pecze Péter

Öngól: Farkas Márió (Besenyőtelek), Czakó Bence (Bélapátfalva)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában