KÉZILABDA

2018.03.17. 15:44

EKESC: szünet előtti kötelező feladat

A másodosztály következő fordulóját csak három hét múlva rendezik.

Fenyves Balázs

Szükség lesz egymás biztatására Fotó: Lénárt Márton

A női NB I/B Keleti csoportja 20. fordulójának mérkőzése:

ESZTERHÁZY KESC (1.)–HAJDÚNÁNÁS SK (11.)

Eszterházy csarnok, szombat, 18.00. V.: Garai, Takács.

Szükség lesz egymás biztatására Fotó: Lénárt Márton

Hat mérkőzésen tizenegy pont megszerzése jelentheti az álmok beteljesülését az Eszterházy KESC női csapatának, a bajnoki cím megszerzéséhez ugyanis matematikailag ennyi szükséges. Eddig igazából a két évvel ezelőtti emlékek miatt senki sem beszélt szívesen az aranyérem lehetőségéről, de a Szent István SE idegenbeli legyőzése megnyitotta az utat. Hogy ez a lehetőség még jobb százalékokat mutasson, ahhoz mindenképp le kell győzni ma este a Hajdúnánás együttesét is, amely rivális otthonában ugyanakkor ősszel igencsak megizzadtak a lányok. Október végén az utolsó percben alakult ki a 28–27-es végeredmény, aminél az esélyek alapján most mégis könnyebb találkozóban reménykedünk. Nem utolsó sorban azért is lehet kiemelten fontos a hétvégi találkozó, mert a másodosztályú pontvadászat következő fordulóját csak három hét múlva rendezik, amennyiben pedig a mostanihoz hasonló pozícióból kezdhetnék el a szezon hajráját Sári Barbaráék, úgy tényleg jelentős esélyesekké válnának a végső győzelemre.

Címkék#kézilabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában