LABDARÚGÁS

2017.09.24. 09:31

Tankó: ez egy megkeseredett edző védekezése

A megsérült Gyurcsik Milánnak minden tőlük telhető segítséget megadtak.

A besenyőiek kapujába is betalált Érsek Martin már 8 gólnál tart Fotó: Lénárt Márton

Már az első percben bekövetkezett súlyos sérülés borzolta a kedélyeket Borsodnádasdon, ahol a hazai csapat 3–1-es győzelmet aratott a Besenyőtelek ellen. A mérkőzés végén a vendégek részéről Vass István játékos-edző többek között azt nyilatkozta, hogy „teljesen megfélemlítettek bennünket a hazaiak”. (A tudósítás megtalálható itt.)

A besenyőiek kapujába is betalált Érsek Martin már 8 gólnál tart Fotó: Lénárt Márton

A besenyői tréner által elmondottakra Tankó Roland, a borsodnádasdi klub elnöke a következőket válaszolta.

– Többször született ehhez hasonló nyilatkozat, minden alkalommal akkor, ha egy csapat vesztesen távozott Nádasdról – kezdte a sportvezető. – Gyurcsik Milánnak a helyszínen minden tőlünk telhető segítséget megadtunk, mielőbbi gyógyulást kívánunk neki ezúton is. Aki a mérkőzést látta, az tudja, hogy rúgtunk még három kapufát, sima hazai győzelem született. A vendégek pedig olyannyira meg voltak félemlítve, hogy nem győzték a pályán és főleg a kispadról folyamatosan ordítani, hogy Besenyőtelken mindenkinek el lesz törve a lába. Biztos vagyok benne, hogy ez a nyilatkozat egy megkeseredett edző védekezése volt, és valószínűleg minősíthetetlen stílusa is ennek tudható be. Részünkről ezzel az ügyet lezártnak tekintjük. További sok sikert kívánunk Besenyőtelek csapatának!”

Heol Sport

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában