Tarnaméra

2017.08.04. 15:02

Szolgálatra készen az ifjak

A Heves Megyei ­Polgárőr Szervezetek ­Szövetsége egyhetes ifjúsági tábort zárt. A gyerekek július ­24-től öt napot töltöttek az egykori Émász-üdülő területén, Tarnamérán. A fiatalok megismerkedtek a polgárőrök önkéntes bűnmegelőző munkájával és bepillantást nyerhettek a rendőrség tevékenységébe.

Sike Sándor

Tizennyolc fiatal ismerkedett a polgárőrélet rejtelmeivel Fotó: Sike Sándor

Többnyire polgárőr szülők gyermekei nyaraltak a faluban július 24-től. A Heol meglátogatta a tábort ­záró fiatalokat és azt tapasztalta, mindenki elégedett volt az egyhetes programmal. Ennek részeként számos előadást hallhattak, így például a kábítószerekről és fogyasztásuk hatásáról, veszélyeiről kaptak ismereteket. A környezetvédelmi előadás után pedig tevékenyen részt vettek a tábor takarításában. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai bűnügyi technikai bemutatót tartottak, aminek részeként az ifjak megismerkedtek a nyomrögzítés technikájával, és még ujjnyomatmintát is vettek.

Számos sport- és egyéb rendezvényről, versenyről is lelkesen számoltak be a megkérdezett gyerekek. Azt pedig szinte mindegyikük örömmel újságolta, hogy strandolási lehetőségük is volt a helyi létesítményben. Jártak a poroszlói ökocentrumban, ezt követően egy Tisza-tavi csónaktúrán vettek részt. A sarudi strand és az ott felépített Aquaglide vízi játszótér pedig mindenkit lenyűgözött.

Tizennyolc fiatal ismerkedett a polgárőrélet rejtelmeivel Fotó: Sike Sándor

Völgyi Ferenc, a Heves Megyei­ Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke szerint a polgárőrtársak gyerekei számára szervezett tábor elsődleges célja volt, hogy a fiatalokkal megismertessék a szervezetet, illetve a rendőrséget. Azért is, hogy ne féljenek a rendőröktől, a polgárőröktől. Tizennyolcan vettek részt a táborozásban hétfőtől szombat reggelig. Ez a mostani már a második alkalom a tavalyi tiszafüredi kezdeményezést követően.

A 14 éves Bártfai András táborozó kérdésünkre elmondta: először táborozik, nagyon tetszett neki, sajnálja, hogy vége, hogy jövőre már nem jöhet, de ifi polgárőr lesz egyelőre. Neki legjobban a bűnügyi helyszínelős bemutató tetszett.

– Két rendőr bácsi jött, bemutatták a fegyvereiket, meg hogy mivel szokták ­felkutatni a bűnügyeket. Amikor sok szabadidőnk volt, játszottunk sorversenyeket, vagy kötélhúzásban mértük össze erőnket – fogalmazott az egyébként tarnamérai fiatal, akinek az ikertestvére is itt táborozott.

Baranyi Veronika Ludasról jött. A 13 éves lány édesapja, és a mostoha apja is polgárőr, anyukája rendőr. ­Mint mondja, ha lesz jövőre is, elmenne ilyen táborba.

– A koránkelés az necces volt, de azért jót tett, mert egész nap frissek voltunk. Jó volt a társaság is, rengeteg program, előadás, amiből sokat tanulhattunk – mesélte lelkesen a leendő nyolcadikos diák.

Szucsik János a HMPSZ gazdaságért felelős elnökhelyettese, a tábor vezetője szerint azért jó ez a tábor, mert a fia­talságot egy bizonyos cél felé tereli.

– Megszerettetjük velük a polgárőrséget, mert ­sajnos nem olyan sok fiatal van ma, aki szeretné ezt a hivatást választani. Bemutatjuk a rendőrséget, a polgárőrséget, azt, hogy a kettő között mi a különbség. A táborlakók részben helyből jöttek, de érkeztek Hatvanból, Petőfibányáról, Verpelétről. Akik pedig a tábor vezetésében velük foglalkoztak: Szamosvölgyi Judit, a HMPSZ oktatásért felelős elnökhelyettese, ­illetve Dallos Éva. Ő az ifjúság­védelemért felel a szövetségen belül.

Százasok

A polgárőrök ­egyesületekbe tömörülnek. Száz civil szervezetük van, 98 településen. Kerecsenden­ és Egerben van kettő-kettő csapat. Hevesben 23 településen nem alakult még polgárőrség. A polgárőröket általában az önkor­mányzatok, illetve­ ­helyi vállalkozók támogatják. A költségek meghatározó részét­ viszont a kormány biztosítja a központi költségvetésből. Az Országos ­Polgárőr Szövetség egymilliárd forint­ központi támogatásban részesül­.

Sike Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!