A szabályok talán szigorodnak, de úgy tűnik, a tahóság örök

Huszonéves ismerősöm pirulva meséli, mi történt vele minap, amit az egyik megállóban buszra várt. Néhány méterrel arrébb néhány férfi bámészkodott, majd amikor meglátták őt, felismerték benne a "prédát." Nem, nem arról kezdtek jól hallhatóan beszélgetni, hogy melyikük udvarolna neki nagyobb virágcsokorral. A beszólogatásuk tárgya szigorúan a nemi aktusról szólt, és azt is olyan agresszív, bántó hangnemben tették, hogy a lány lefagyott. A verbális zaklatás a nyomdafestéket sem tűri. Alig várta az áldozat, hogy felszállhasson a buszra, és elhagyhassa megszégyenítése színhelyét.

Nem, nem volt kihívóan öltözve, és a pilláit sem rebegtette a magukat "nagyon erősnek" tartó fiúk felé. Mégis ő volt az, aki szégyenkezve menekülni kényszerült.  

A verbális zaklatás változott az idők során

Változnak az idők, s változik, hogy mit kell egy nőnek eltűrnie. Néhány évtizede még angyali mosollyal illett nyugtázni, ha egy kolléga mondjuk fenéken paskolt egy lányt. Ma már az ilyesmiért a világ nyugati fertályán akár pert is indítanak a jogaikkal felvértezett nők munkahelyi szexuális zaklatás címen. Újabban már azt is tudjuk, hogy a verbális agresszió is agresszió. Nem kell pofon verni valakit ahhoz, hogy sebeket okozzanak. Lehet sérülést okozni pusztán beszólogatással is. Azt is tudatosítják a lányokban, hogy nem az áldozatot kell hibáztatni: nem azt kell kérdezni, miért ment oda, miért öltözött úgy, miért nézett úgy... Nem ő a hibás ugyanis. 

Hogy a tesztoszteron, a drog, az alkohol vagy a kulturálatlanság teszi-e, hogy ilyen utcai epizódokat kell átélnie egy lánynak, nem tudni.