eger

2018.01.16. 20:24

A várost ábrázolták műveiken

Egrivé válhattak a projektben részt vevő növendékek.

J. H.

Eger nevezetességeit elevenítették meg Fotó: Berán Dániel

Az Eventus Művészeti Középiskolában tanulnak megyei, de a Jászságból, Nógrád, Pest, s még Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett diákok is. Kedd délután a növendékek alkotásaiból olyan tárlat nyílt, melyben saját nézőpontjukon át láttatják Egert.

Eger nevezetességeit elevenítették meg Fotó: Berán Dániel

Szabó Stefánia képző- és iparművész, tanár, a projekt vezetője elmondta: a november­ben indult programmal a céljuk az volt, hogy a más kultúrkörnyezetből érkező tanulók minél többet megismerjenek abból a városból, ahol tanulnak, s maguk is egrivé válhassanak. Különféle technikákkal készített festményeiken, grafikáikon nevezetes épületek, azok meghatározó pontjai elevenednek meg, melyek mellett nap mint nap mind elsétálhatunk.

A vendégeket a „Summáját rajzolom” című tárlat meg­nyitó­­ján az Arkt művészeti ellátóban a művészeti iskola igazgatója, Sajtos Attila is köszöntötte. Beszédében kiemelte egyebek közt azt, hogy nagyon fontosnak tartják a kapcsolatot a várossal, s annak intézményeivel, köztük az Eszterházy Károly Egyetemmel is, hiszen számos tanítványuk tanul itt tovább.

 

Címkék#egér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!