Bükk

2019.01.02. 13:55

Csökkent a fényszennyezés a nemzeti parkban

Megújult a Bükki Nemzeti Parkban, és egyben a Bükki Csillagoségbolt-parkban található Répáshuta teljes közvilágítása, közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.

Heol

Az új világítási rendszer nem csupán sokkal kevesebb energiát fogyaszt, hanem az élővilág számára, és az emberi egészség megőrzése szempontjából is pozitív változást eredményez. Az új lámpatestek 22 óra után a biológiai szempontból legoptimálisabb borostyánsárga fénnyel világítanak csak, mely megoldás világviszonylatban is újdonság. Ezzel a lépéssel szinte teljesen megszűnt a falu fényszennyezése, mely a közeljövőben létesülő Bükki Csillagda, a Bükki Nemzeti Park, és a Bükki Csillagoségbolt-park szempontjából is kiemelkedő jelentőségű.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központjának vezetésével, az Eszterházy Károly Egyetem és a Kaposvári Egyetem közreműködésével egy tudományos konzorcium fényszennyezéssel kapcsolatos kutatásokat kezdett meg 2017 szeptemberében. A Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén című projekt 979,99 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást nyert el az Európai Uniótól. A projekt első fő eredménye, hogy lehetséges olyan közvilágítást kiépíteni, amely jelentősen csökkenti a fényszennyezést és emellett a funkcióját is megfelelően teljesíti.

A legújabb kutatási eredményeket is figyelembe véve, a projekt kutatóinak javaslatai alapján fejlesztették ki a nemzetközi szinten is egyedülálló közvilágítási rendszert. Két településen, Bárdudvarnokon és Répáshután fejezték be az elavult közvilágítás korszerűsítését az új rendszer segítségével. Az újonnan kiépült közvilágítás az első Magyarországon, amelynek a magvalósításában elsődleges szempont volt a fényszennyezés csökkentése, és mindemellett LED-ek alkalmazásával készült. A kihelyezett lámpatestek újdonságnak számítanak, kifejezetten a természet védelme és az egészséges környezet kialakításának szempontjával tervezték. A kutatási projekt egyik elsődleges célját az ELTE Savaria Egyetemi Központ kutatói elérték: az új rendszer előzetes felmérése és összehasonlítása a korábbi világítással egyértelműen igazolja, hogy lehet olyan közvilágítást tervezni és kiépíteni, amely jelentősen csökkenti a fényszennyezés hatásait úgy, hogy közben a berendezés teljesíti a feladatát. Ezenkívül, a korábbi világítási rendszerhez képest számottevő energiamegtakarítást is jelentenek.

A fényszennyezés egyre növekvő problémát jelent a természeti környezetre, de egyben az emberi egészségre is. Egyre több nemzetközi felmérés igazolja, hogy a hidegfehér világítások növelik egyes megbetegedések kockázatát a korábbi narancsos fényű nátriumlámpás rendszerekhez képest. Nem véletlen, hogy a laptopok, mobiltelefonok egy részénél már alapbeállítás, hogy napnyugta után melegebb tónusúra vált a kijelző fénye. Sajnos az utóbbi évtized világítási tendenciái épp a jelentős kékfény-tartalmú LED-es világítást részesítették előnyben, és világviszonylatban is csak elvétve létesültek olyan világítások, amelyek kifejezetten melegfehér, vagy sárgás fényűek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!