Heves Megyei Hírlap

2020.05.25. 17:34

Egrp pólós-sajttáj/jegyzet alá

(Folytatás az 1. oldalról)

DEMJÉN Szécsi Zoltán ügyvezető elnök mondandója elején emlékeztetett arra, hogy a mostani nehéz helyzetet az Egri Vízilabda Klub előző vezetése idézte elő. Emiatt történhetett meg, hogy az egyesületen belül a mai napig zajlanak a különböző jogi és pénzügyi átvilágítások. – Amint meglesznek az eredmények, amelyek jogi kötelezettséget rónak ránk, azoknak természetesen azonnal eleget teszünk – emelte ki. Szavai szerint a mostani klubvezetésnek alapvetően lett volna egy pénzügyi terve a helyzet kezelésére, ezt azonban „a NAV egy viszonylag határozott lépéssel bokán rúgta.” A háromszoros olimpiai bajnok elmondta: ezek után nyújtott segítő kezet a kormány 300 millió forintos támogatás formájában. Örömmel megjegyezte, ez az összeg már meg is érkezett, a klub pedig azonnal teljesítette kötelezettségeit a NAV felé. Szécsi Zoltán ígéretet tett arra, hogy Egernek a jövőben mindig olyan csapata lesz, amelyet képes lesz eltartani. Ezt pedig elsősorban a saját utánpótlásbázisukra támaszkodva kívánják majd elérni.

A sajtótájékoztatón Szabó Tünde köszönetet mondott a vízilabdásoknak, hogy az elmúlt években annyi örömöt, büszke pillanatot szereztek az országnak. A sportért felelős államtitkár kiemelte: nemcsak akkor kell ott állni egy klub mögött, amikor szállítja a sikereket, hanem akkor is, amikor nehéz időket kénytelen átélni. – Felelősök persze mindig vannak és lesznek is, de most az a legfontosabb, hogy egy újratervezés mellett folytatódhasson a munka – mutatott rá Szabó Tünde.

Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy a város sportéletét mindig is jelentősen meghatározta a vízilabda és az úszás. – Kétségtelen, hogy az elmúlt években történtek anomáliák a pólóklub életében, azonban most kíváncsian várjuk a vizsgálatok eredményeit – mondta. Eger és térsége országgyűlési képviselője köszönetet mondott az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkező támogatásnak, amely nemcsak gyorsan, de szakszerűen is valósult meg. Nyitrai Zsolt szerint ezért fontos lenne, hogy ha már a kormány mentőövet dobott a klubnak, akkor az önkormányzat is igyekezzen hasonlóan cselekedni. T. Z.

Képaláírás: Mindenki kíváncsian várja a vizsgálatok eredményeit Fotó: Lénárt Márton

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!