HATVAN

2017.12.26. 19:59

Kényelmi eszközökkel is segítették a lángőrök munkáját

A város már tavasszal is ajándéktárgyakkal ismerte el a hatvani lángőrök munkáját.

T. O.

A hatvani tűzoltók megbecsült tagjai a városnak, s az önkormányzat a lehetőségeihez mérten rendszeresen támogatja az egységet – jelentette ki Horváth Richárd polgármester annak kapcsán, hogy karácsony közeledtével kényelmi eszközökkel lepték meg az állományt. Plédeket, faliórákat és egy „okos” televíziót kaptak a hivatásosok, hogy a parancsnokságon eltöltött időt minél komfortosabb körülmények között tölthessék el.

– Számunkra a tűzoltók továbbra is fontosak, hiszen nap mint nap a hatvaniakért végzik tevékenységüket – fogalmazott a városvezető, hozzátéve: a munkájuk példaértékű és felbecsülhetetlen, hiszen ők azok, akik elsőként segítenek a bajbajutott embereknek.

A város már tavasszal is ajándéktárgyakkal ismerte el a lángőrök munkáját. Akkor két és fél millió forint értékben adományoztak a laktanyának egyebek között tömlőket, sugárcsövet, bevetési csizmákat és védőkesztyűket. Ezek mellett három hűtőszekrénnyel, kávéfőzőkkel, kenyérpirítóval és mikrohullámú sütővel segítették hétköznapjaikat.

Címkék#hatvan

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!