Magyarul

Tanulságos konferenciának lehettek részesei a Kárpát-medencei magyar- és történelem szakos tanárok az elmúlt hét végén a megyeszékhelyen. A nemzeti összetartozás méltóságát hirdetni és erősíteni hivatott tanácskozáson megyénk kormánymegbízottja például azt mondta: a magyar nyelv nemcsak nemzetmegtartó, hanem nemzetegyesítő is.

Majd arról értekezett, hogy gondoljunk csak bele, az évszázadok során hányféle nép érkezett ide, a Kárpátok alá, akik aztán elsajátították ezt a különösen szép és nehéz nyelvet, hogy ennek révén is részévé váljanak nemzetünknek.

A Kányádi Sándorról, napjaink élő legendájáról előadást tartó irodalomtörténész pedig úgy jellemezte annak költészetét, hogy az hagyomány és újítás, tradíció és modernség kettősségére épül. Ködöböcz Gábor úgy fogalmazott: esetében a hagyományhoz való ragaszkodás biztonságérzetét talán egyes-egyedül csak az állandó megújulásra kész ambíció lendítő ereje múlja fölül. Ebben az is benne van, hogy nála a kommunikáció és a korszerűség kéz a kézben jár. Úgy kommunikációképes, hogy korszerű, és úgy korszerű, hogy kommunikációképes.

Ennél a szakmai kitételnél azonban még nem ért véget az előadói gondolat. Az egyetemi oktató Faludy Györgyöt, pontosabban a költő Miskolcon úgy húsz esztendővel ezelőtt – az Észak-Magyarország című újságnak – elmondott szavait hívta segítségül. A lap újságírója megkérdezte ugyanis tőle, hogy tudna-e mondani egy korszakos jelentőségű, megkerülhetetlen kortárs költőt. Erre Faludy gondolkodás nélkül azt válaszolta: „egyet tudok, ­Kányádi Sándor és utána hosszú szünet. És akiket ma, esetleg érdemükön felül ajnároznak, kitüntetnek, reklámoznak, futtatnak, azokra lehet, hogy tizenöt-húsz év múlva senki se fog emlékezni.”

Mondta ezt Faludy György minden bátorságával és minden bölcsességével – tette hozzá a konferencia előadója, és ennek a hozzátevésnek is jelentősége van. A tudomány és a művészet emberei ugyanis pontosan érzik, hogy a képesség és a tudás ajándék, amire nem „ráülni”, hanem továbbadni kell.

Sike Sándor