Meg kell állni

Szerencsétlenül, rosszkor, rossz helyen volt, ba­leset áldozata lett, esetleg egy undok betegséggel szemben vívott küzdelme ért szomorú véget. Sokféle eset volt, s különösen megrendített a debreceni hármas ikrek elhunyt édesanyjának esete.

Valakit országszerte ismertek azok közül, akik nemrég hagytak itt minket, valakit „csak” a szűkebb környezete. Egy biztos, családjuknak ez a karácsony egészen más lesz, hiszen hiányzik majd onnan az a valaki, akit nagyon szerettek. Együtt nevettek, terveztek, alkottak, s most ez mind szertefoszlott. Így pedig az ünnep, már nem is igazán ünnep.

Egy kedves barátnőmmel beszéltünk a minap ezekről. Azt mondta, figyeld meg, ilyenkor egyre többször hallod a szirénázó autókat. Valóban, mondtam én. Ő erre úgy folytatta, valahogy így az ünnepek előtt sokakat szólít magához az Úr.

A karácsonyi készülődés közepette, ilyen hírek hallatán megáll egy kicsit az ember. Néha meg kell, hogy jobban tudjunk arra koncentrálni, ami igazán lényeges. Hogy kicsit örüljünk annak, amink van. Amíg van. Nem keresem arra a választ, miért történnek ezek. Nem dolgom megválaszolni, nem is tudnám. Csak gyűlnek a kérdések. Megbecsüljük mi igazán, hogy mink van? Tudjuk, hogy nem csupán pénzzel lehetünk gazdagok? Tudunk-e jelen lenni abban a percben, ahol épp tartunk? Vagy kicsit a múltba, kicsit a jövőbe révedve elvesztettük a jelent?